Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform nem tudott arról, hogy az MSZP-ben működő másik hat platform vezetője egyeztetett és közös nyilatkozatot írt alá, kinyilvánítva, hogy ha a bármelyikük álláspontja a párt belső fórumain kisebbségbe kerül, a többség döntését elfogadják és céljaikat a továbbiakban is a szocialista párt tagjaként kívánják érvényesíteni.
Hat, az MSZP-ben működő platform elnöke hétfőn nyilatkozatot adott ki, amelyben kifejezték elkötelezettségüket az MSZP szervezetének és működésének átalakítása, valamint a szocialista párt politikájának újragondolása mellett.
A szocialista pártban hét platform működik, így az aláírók közül egyedül Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció Platform vezetője hiányzott. A volt kormányfő vezette tömörülés a nyilatkozat megjelenése után közölte: nem tudtak a platformok egyeztetéséről, így a közös nyilatkozat elfogadásának szándékáról sem értesültek. Mint közölték, ez a magatartás nehezíti a párt egységének fenntartását.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.