Kromofággal locsoltak le tizennyolc kocsit Dunakeszin

Maró folyadékkal öntöttek le tizennyolc parkoló autót Dunakeszi egyik lakóparkjában keddre virradóra, a nyomozás nagy erőkkel folyik – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője csütörtökön.

  • MTI MTI
Kromofággal locsoltak le tizennyolc kocsit Dunakeszin

A dunakeszi rendőrkapitányság rongálás miatt indított eljárást, miután a város egyik lakóparkjában, 200-300 méterre a helyi rendőrkapitányság épületétől egy vagy több ismeretlen személy erősen maró hatású folyadékot öntött 18, egymás mellett parkoló autóra. A kár autónként körülbelül 100 ezer forint – mondta Kovács Viktória, a PMRFK szóvivője. Az első hírek szerint a gépkocsikra kromofágot locsoltak, a szóvivő ugyanakkor közölte, csak az eljárásba bevont vegyész szakértő vizsgálata után lehet biztosat mondani.

A rendőrség a környéken lévő boltokban tudakozódik arról, hogy hol vásároltak nagyobb mennyiségű, erősen maró folyadékot az utóbbi napokban; a helyszínen talált nyomokat és anyagmaradványokat is alaposan megvizsgálják – tette hozzá Kovács Viktória, aki a nyomozás érdekeire hivatkozva nem kívánta részletezni, milyen nyomokról és anyagmaradványokról van szó. Az MTI információi szerint folyamatosan érkeznek a sértettek feljelentései a rendőrségre.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.