Orbán a sajátjainak: "amit elkezdtünk, végig kell vinni"

A kormányfő a Fidesz-KDNP zárt frakcióülésén csak "érintőlegesen", a sarkalatos törvények kapcsán beszélt arról: annak ellenére, hogy az IMF-delegáció a tervezettnél korábban utazott el Budapestről, "amit elkezdtünk, végig kell vinni" - írta a Népszabadság fideszes és kereszténydemokrata képviselőkre hivatkozva.

  • MTI MTI
Orbán a sajátjainak:

A jegybanki és a stabilitási törvényről szólva is egyértelművé tette, hogy nem - mint a lap írta - szabadon választott kűrökről van szó, hanem kötelezettségről, gazdasági, pénzügyi felelősségről. Ezért a miniszterelnök határozottan azt az álláspontot képviselte, hogy az arányos adózásnak alkotmányos rendelkezésnek kell lennie - tette hozzá a lap.

A politikai helyzetet elemezte Orbán Viktor a Fidesz hétfői frakcióülésén - írta keddi számában a Magyar Hírlap, amely - pontosan meg nem nevezett forrásaira hivatkozva - azt is hozzátette: a kormányfő a nemzetközi támadások erősödését várja és úgy véli, "mindent megragadnak majd, hogy ellehetetlenítsék a kormányt".

 

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.