Forgalomból már kivont metrókocsikkal jár a BKV

Öt, korábban a forgalomból kivont metrókocsit visszaállított a BKV, miután a negyvenévesnél öregebb motorkocsikból álló szerelvény a múlt héten megkapta a forgalomba lépéshez szükséges engedélyeket - írta az Index.hu hétfőn.

  • MTI MTI
Forgalomból már kivont metrókocsikkal jár a BKV
A hírportál információi szerint a korábban felújított, a szakmában a belső festésük miatt Barbie-metrónak nevezett kocsikból álló szerelvény a 2-es vonalon állt forgalomba.

A BKV az értesülést megerősítve, azt írta, egyetlen járművet sem selejteztek le a tavaly májusi kivonás óta, a kocsikra viszont szükség van, mert csak így tudják tartani a menetrendet, illetve "felállítani kellő forgalmi tartalékot". A járműveket szakértőkkel vizsgáltatták meg, ez után döntöttek a 120-as, 121-es, 116-os, 123-as és 124-es pályaszámú kocsik közlekedtetéséről.

A BKV jelezte: a többi kivont járműnél is folytatják a vizsgálatot, azok eredményétől függően intézkednek. A közlekedési cég tavaly májusban 42 kocsit vont ki a forgalomból a 2-es és a 3-as metró vonaláról, mert a főváros vezetése és a BKV szerint is azok közvetlen balesetveszélyt jelentettek.

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.