szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A távozó köztársasági elnök helyett Kövér László eddigi házelnök látja el az államfői feladatokat, Kövér Lászlót Lezsák Sándor fogja helyettesíteni - erről az Országgyűlés szavazott hétfő délután.

Lezsákot az Országgyűlés 348 igen, és 1 nem szavazattal fogadta el ideiglenes házelnöknek.

"Magyarország és a nemzet egysége érdekében köztársasági elnöki megbízatásomról lemondok" - állt Schmitt Pál írásbeli nyilatkozatában.

A vonatkozó szabályok értelmében a lemondás érvényességéhez az Országgyűlés elfogadó nyilatkozata volt szükséges. Az új köztársasági elnököt az elődje megbízatásának megszűnésétől számított harminc napon belül kell megválasztani, hivatalba lépéséig az államfői feladat- és hatásköröket az Országgyűlés elnöke gyakorolja.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Pálinkás József pártja is csatlakozna az ellenzéki összefogáshoz

Pálinkás József pártja is csatlakozna az ellenzéki összefogáshoz

OGYÉI: Odafigyeléssel a gyártói figyelmeztetés ellenére is lehet használni az orosz vakcinát

OGYÉI: Odafigyeléssel a gyártói figyelmeztetés ellenére is lehet használni az orosz vakcinát

Nagyobb kijelzővel érkezhet az idei olcsó iPhone, az iPhone SE Plus

Nagyobb kijelzővel érkezhet az idei olcsó iPhone, az iPhone SE Plus