„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Két hét múlva jelentősen átalakul majd az egészségügyi rendszer, számos kórházi osztály és ágy szűnik meg, illetve alakul át. Annak ellenére, hogy a lista már hónapok óta ismert, még az utolsó pillanatban is sikerül a kórházi lobbinak egy-egy intézményt megmentenie. Legutóbb Kazincbarcika fideszes emberének sikerült a „Biblia nyelvén” lehúznia a halállistáról a város kórházát.
Július elsejével jelentősen átalakul az egészségyügyi struktúra – egyelőre ennyi biztos. Ám a nagy beharangozás után túl sok a kérdőjel még a rendszerben: nem lehet tudni, hogy melyik kórházban milyen ellátás szűnik meg, nincsen készen az új beutalási rend, és a minimumfeltételeket sem olyan régen kapták meg az intézmények.
Két hét múlva ugyanis három út áll egy kórház előtt: vagy egy másik, nagyobb kórházba olvasztják, vagy egyes osztályait szüntetik meg, illetve szociális, rehabilitációs funkciója lesz a jövőben.
Kazincbarcikán megmarad minden
Szócska Miklós egészségügyi államtitkár számtalanszor hangoztatta, hogy nem szüntetnek meg intézményt, csak átalakítanak. A kormány eredeti tervei szerint a funkcióváltás 15-17 intézményt érint, zömmel egyes aktív feladatok (például szülészet, belgyógyászat, fül-orr-gége osztály) szűnnek meg, helyettük krónikus ellátás marad. Kora tavasszal ugyan nyilvánosságra hoztak egy listát azokról a kórházakról, amelyek átalakulhatnak, ám biztosat csak későbbre ígértek arra hivatkozva, hogy még tartanak a tárgyalások.
Annak ellenére, hogy a Szócska-féle elképzelések jóval puhábbak, mint a 2006-os, Molnár Lajos-féle reform, az államtitkár rendre csatát veszít a helyi fideszesekkel szemben: hiába alakított volna Szócska a soproni, a miskolci, vagy a kalocsai intézményen, az elképzeléséből végül nem lett semmi. Ugyanez történt Kazincbarcikán is, ahol az utolsó pillanatban sikerült Demeter Zoltánnak, a Fidesz helyi önkormányzati képviselőjének meggyőznie Balog Zoltán emberi erőforrás minisztert arról, hogy a szülészet, a sürgősségi ellátás és az általános belgyógyászat is a városban maradjon, és ne a miskolci kórház vegye át ezeket a feladatokat.
A képviselő a hvg.hu-nak azt mondta, többször is beszélt Baloggal és Szócskával is a Parlamentben, és „mint református lelkész, a Biblia nyelvén sikerült meggyőznöm őket. Én nem vagyok a sárdobálás híve, és nem a saját akaratomat, hanem a választóim akaratát érvényesítettem”.
Nem sikerült ugyanezt elérnie Tapolcának, a kórház fő profilja a jövőben a légzés-rehabilitáció lesz. A városban még júniusban tartottak demonstrációt, hogy megmaradhasson az aktív ellátás a belgyógyászati és sebészeti osztályokon, és arra kérték a helyiek a döntéshozókat, hogy védjék meg a százéves intézményt. Az ügyben megkerestük Tapolca polgármesterét, ő azonban – tekintettel arra, hogy május elsejétől állami kézbe került az intézmény – nem nyilatkozhat a város kórházáról.
Végleges lista az utolsó pillanatban?
Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke szerint az átalakítás valamennyi intézményt érint, de hogy mennyire, azt csak a múlt héten tudták meg a vezetők. Az biztos, hogy 15-17 olyan intézmény van, amelyben bizonyos aktív ellátások megszűnhetnek. A kórházigazgatók a mai napig véleményezhették azt az ÁNTSZ-határozatot, amely intézményekre lebontva, tételesen leírja, hogy hol, milyen kapacitás lesz, milyen súlyosságú betegeket milyen ellátási szinten fogadhatnak. Rácz szerint nem is kérdés, hogy átalakításra szükség van, hiszen „ezt a rendszert magas színvonalon ebből a pénzből nem lehet fenntartani. Ugyanakkor, ha egy adott intézmény nem tudja a tárgyi és személyi feltételeket teljesíteni, akkor ott nem lehet jogosultság a betegellátásra. Hiába van valahol szülészet, ha nincs aneszteziológus és megfelelő gyerekosztály, akkor ott nem biztonságos a betegellátás” – véli.
De nemcsak a kórházi struktúra hiánya okozhat fennforgást, hanem az is, hogy a kórházigazgatók például azt sem tudják, miként alakul át az egészségügy finanszírozása és hova irányítsák át a betegeket a megszűnt osztályokról. A hvg.hu-nak nyilatkozó egyik kórházigazgató szerint a közelgő káosz elkerülhetetlen, „amíg nincs meg a beutalási rend, a mentősök sem fogják tudni, kit hova vigyenek. Mi nem tudjuk, mi lesz a finanszírozással. Az intézményekre lebontott adatokat ugyan megkaptuk, de az egészet nem helyezik el egy nagyobb rendszerben, és ismét miénk lesz a felelősség, ugyanis a betegeket sem tájékoztatták a változásokról.”
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.