szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Tüntetni fog július elsejétől több napon át Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) a Hősök terén a Szépművészeti Múzeum előtt a kormány rokkantpolitikája ellen.

A pártfüggetlen demonstráción a résztvevő civil szervezetek a kormány politikája ellen fognak tiltakozni, amely szerintük minden előzetes vizsgálat és bizonyított ok nélkül, csalóként, ellátásokat jogosulatlanul igénybe vevőként állította be azoknak az embereknek a csoportját, akik egészségkárosodásuk alapján bármely ezzel összefüggő ellátásban részesülnek.

A szervezetek szerint a kormány intézkedései nyomán egészségkárosodott emberek tízezrei maradnak mindenfajta ellátás
nélkül, illetve tízezrek ellátása a létminimum alá csökken, miközben számukra a munkaerő piacon nincs ténylegesen betölthető munkahely, a kormány nem foglalkozik érdemben a foglalkozási rehabilitációjukkal.

A civilek sérelmezik, hogy a magyar kormány és az országgyűlés nem folyt érdemi párbeszédet a megváltozott
munkaképességű, fogyatékos emberek érdekeit képviselő civil szervezetekkel, és hogy a kormány az alaptörvény nemzeti hitvallásával ellentétesen nem segíti az egészségkárosodott és elesett embereket.

A július elsejei demonstráción sor kerül egy petíció felolvasására is, amelyben a MEOSZ a magyra kormánnyal szembeni követe,léseit is felolvassák majd.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!