szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Prostituáltakra utazó sorozatgyilkos ámokfutásáról szólnak a sajtóhírek a két héttel ezelőtt, a 44-es mentén történt késeléssel kapcsolatban – írja a baon.hu Bács-Kiskun megyei híroldal. A beszámoló szerint a rendőrség több ügyben is nyomoz.

Jól van, már a kórházat is elhagyhatta az a prostituált, akit augusztus 29-én késelt meg egy férfi a 44-es út mellett Kecskemét és Nyárlőrinc között – közölte a baon.hu megyei hírportál.

A 29 éves nő testét több mint 10 késszúrás érte, háromszor pedig a nyakába fúródott a penge. Életveszélyes állapotban szállították a kecskeméti kórházba, támadóját pedig – aki a baon.hu információi szerint azért rántott kést, mert nem tudott megegyezni a prostituálttal – nagy erővel kezdte keresni a rendőrség.

Az esettel kapcsolatban felmerült, hogy az összefüggésben lehet a két évvel ezelőtti sorozatos prostituált-támadásokkal. 2010. júniusában a 4-es főút mellett, a Debrecen-Pallagi leágazásnál találtak egy meggyilkolt prostituáltat. Augusztusban, Jász-Nagykun-Szolnok megyében, a Karcag felé vezető út mellett öltek meg egy másik nőt, majd októberben egy szintén prostituáltként dolgozó lány holtteste került elő a gazból a 44-es mentén Lakiteleknél, néhány kilométernyire a legutóbbi késelés helyszínétől. A lakiteleki gyilkosság ügyét a Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálja, a tettest egyelőre nem találják.

Két évvel ezelőtt arról szóltak a híradások, hogy a rendőrség egy osztrák kéjgyilkost keres, majd most, a néhány héttel ezelőtti nyárlőrinci támadás kapcsán is felvetődött a sorozatgyilkos-teória. Eszerint a korábban elkövetett gyilkosságoknak és az idén augusztusi késelésnek ugyanaz lehet az elkövetője – tette hozzá a híroldal.

Az Országos Rendőr-főkapitányságnál a baon.hu kérdéseire csak annyit közöltek, hogy "a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nyomozó Főosztály Életvédelmi Osztálya nyomozást folytat több olyan emberölési ügyben, melyeket prostituáltak sérelmére követtek el". Mást a nyomozás érdekeire hivatkozva nem kívántak nyilatkozni.

Földi Ágnes, a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesületének elnöke kizártnak tartja, hogy sorozatgyilkos ölte, illetve támadta meg a prostituáltakat. Véleménye szerint a sorozatgyilkosság emlegetése egy olyan rémhír, amit a média gerjeszt.

"Amikor szexmunkások sérelmére követnek el bűncselekményt, akkor az esetek 90 százalékának hátterében két dolog szokott állni. Az egyik, hogy vissza akarja kapni a férfi a pénzét, mert azt a pénzt nem kifejezetten erre a célra hozta el otthonról. A másik ok az szokott lenni, hogy a férfi nem kapta meg azt a szolgáltatást, amiben korábban megegyeztek a szexmunkással" – mondta az elnök, aki szerint egyáltalán nem mindennapos, hogy durva atrocitás éri a prostituáltakat. Az egyesület elnöke úgy látja: nem igazak azok a sajtóhírek sem, melyek szerint félnek az utcán, utak mentén dolgozó lányok.

"Azon az adott szakaszon, ahol ez az eset történt, majd a rémhír felröppent, biztosan többet beszélnek róla, de országosan nem tapasztaljuk, hogy ez beszédtéma lenne, vagy sorozatgyilkostól tartanának a szexmunkások" – tette hozzá Földi Ágnes.

Az augusztus 29-én történt késelés kapcsán a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság folytatja a nyomozást emberölés bűntett kísérlete miatt. Az elkövetőt még keresik.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!