Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Bajnai Gordonnak az október 23-i nagy visszatérő beszédében a keddinél sokkal többet kell majd nyújtania, ha nem akar rögtön komoly csalódást okozni - olvasható a Véleményvezér blogon.
Bajnai Gordon a Portfolio.hu rendezvényén tartotta magát ígéretéhez: korrekten és visszafogottan elemezte a magyar gazdaság helyzetét és a Fidesz gazdaságpolitikáját, amivel nem is lenne semmi gond, ha Bajnai nem jelentkezett volna be ellenzéki miniszterelnök-jelöltnek. Neki ugyanis innentől már igenis „azt" és „azokat", vagyis lendületes és frappáns, ízig-vérig politikusi beszédeket kellene tartania. Különben ez így kevés lesz - írja a Véleményvezér blog.
"Bajnai Gordon olyan, mint az anyósok kedvence: az a fiú, akit minden anyuka szeretne a lánya mellett látni, hiszen mindig udvarias, jól fésült, kiszámítható és sosem lehet vele leégni. A tegnapi szakmai konferencián elmondott beszéde is világos bizonyíték volt erre. Bajnai nagyon tisztán felvázolta, milyen kihívások előtt áll Magyarország, a régió és az Európai Unió egésze, logikusan és józanul bemutatva az ok-okozati összefüggéseket. Előadása korrekt volt, talán túlzottan is" - olvasható a blogon. A teljes bejegyzést itt olvashatja!
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.