Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Ötvenkét önkormányzat kapott miniszteri elismerő oklevelet és kétmillió forintot a közfoglalkoztatási programok megvalósításában nyújtott kiemelkedő szakmai tevékenységéért kedden Budapesten.
Kilencvennégy kistérség önkormányzatával működtek együtt a programok megvalósításában - mondta Pintér Sándor belügyminiszter az átadáson.
A cél az, hogy ezeken a településeken mindenki gondoskodjon önmagáról, környezetéről, s a későbbiekben szociális szövetkezetbe tömörülve olyan értékteremtő munkát végezzen, amellyel családjának eltartásához is hozzájárul – tette hozzá.
Az elismert önkormányzatok a kétmillió forintos támogatásból egyebek mellett mezőgazdasági gépeket, építőanyagokat vásárolnak, illetve épületeket alakítanak át. A tárcavezető bejelentette azt is, hogy jövőre 15, 10 és 5 millió forinttal erősítik meg a legjobb önkormányzati programokat.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.