szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Három év és három hónap fogházra ítélte első fokon a Körmendi Járásbíróság csütörtökön azt a sofőrt, aki teherautójával december 7-én Körmend és Szombathely között két, műszaki okból álló tehergépkocsinak ütközött, és ezzel három ember halálát okozta - közölte a bíróság szóvivője.

A  bíróság úgynevezett előállításos eljárásban hozott ítéletében kimondta, hogy a baleset idején a látási viszonyok jók voltak, a vádlottnak kétszáz méterről már észlelnie kellett volna az előtte műszaki okból álló tehergépkocsit és az elakadásjelzőt kezében tartó férfit.

A vádlott azonban fékezés nélkül elsodorta az úttesten tartózkodó embert, majd a hátul lévő teherautónak ütközve nekilökte azt az előtte lévőnek, amely így elütötte az elakadt jármű vontatását előkészítő, a két álló teherautó között tevékenykedő sértettet is - írta le a történteket.

A baleset harmadik áldozata a balesetet okozó tehergépkocsi utasa volt, aki a jármű összeroncsolódása miatt a helyszínen meghalt - fűzte hozzá a bírósági szóvivő.

A késői észlelés miatt a baleset már elkerülhetetlen volt, a vádlott ugyanis 70 kilométeres óránkénti sebességgel csapódott teherautójával az úton álló jármű hátuljába - áll az ítéletben.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosbításért, a vádlott és védője pedig enyhítésért fellebbezett.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!