Az ítélet szerint Sveiczer Sándor Heves megyei önkormányzati képviselő megsértette Sós Tamás személyiségi jogait azon állításával, hogy Sós Tamás még 2010 elején a közgyűlés tudta és hozzájárulása nélkül, elnöki jogkörét messze túllépve utaltatott 160 millió forintot az egri Markhot Ferenc Kórháznak - közölte Magyar Gina.
Az ítélőtábla ezért Sveiczert eltiltotta a további jogsértéstől, elégtétel szolgáltatására és a perköltség megfizetésére kötelezte - tette hozzá. Arról is beszámolt, hogy az ítélőtábla ugyanakkor nem marasztalta el Szabó Róbertet, a Heves Megyei Önkormányzat jelenlegi, fideszes vezetőjét. A bíróság szerint ugyanis Szabó Róbert név szerint nem vádolta Sós Tamást azzal, hogy köze volna egy informatikai cég 280 millió forintos követeléséhez.
Szabó Róbert a megyei önkormányzat jelenlegi fideszes elnöke az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy reagált: bebizonyosodott, hogy a "Sós-korszakra" vonatkozó korábbi kijelentése megállja a helyét. Hozzátette ugyanakkor, az ítélet nem teszi elégedetté, mert bebizonyosodott, hogy a megye egy olyan tevékenységért fizetett ki az informatikai cégnek 280 millió forintot, amelynek tényleges értéke ennek töredéke volt.
"A mérleg egyik nyelvén Sós Tamás sértetlen hírneve, a másikon 280 millió forint kifizetett közpénz áll, melynek jó részéért nem dolgoztak meg" - fogalmazott a közleményben a politikus.
A Heves Megyei Bíróság 2011 májusában a budapesti HVL INVEST Kft. kezdeményezésére rendelt el adósságrendezési eljárást a megyei önkormányzattal szemben, 280 millió forintos kiegyenlítetlen tartozás miatt.