A frakcióülés nem egy városban lesz, a szocialista képviselők több mint egy tucat településen tartanak fórumot - mondta Török Zsolt.
Az ellenzéki párt folytatja a felkészülést az Országgyűlés tavaszi ülésszakára, ahol elsősorban az emberek életminőségének javulását és a munkahelyteremtést szolgáló témákra koncentrálnak majd - ismertette.
Az MSZP szóvivője hozzátette, emellett a gazdaság és az oktatás problémáinak megoldásán is dolgoznak, mert az MSZP "tükröt tart a kormány elé", és alternatívát állít minden területen.
Ennek részeként a mostani frakcióülésen szó lesz az MSZP szociális programjáról, amely már a hatodik tematikus programja lesz a pártnak - közölte Török Zsolt.