Habony Árpádot, Orbán Viktor egyik tanácsadóját 2011-ben bűnösnek mondta ki a Fővárosi Bíróság (ma Fővárosi Törvényszék) garázdaság vétségében és ezért két év próbára bocsátást szabott ki rá – minderről a Magyar Narancs e heti számában közölt cikket. Mint írták, a Fővárosi Főügyészség azt kérte a bíróságtól, hogy ne csak a garázdaság vádját vizsgálja, hanem azt is nézze meg, hogy a vádlott elkövette-e a könnyű testi sértés vétségét.
Ugyanis, mint a cikkben közölt ítéletben szerepel, Habony még 2006-ban Budán egy közlekedési incidensbe keveredve összeszólalkozott az úttesten a terepjárója előtt szabályosan átkelő gyalogosokkal, és a vita hevében Habony Árpád kiszállt a Lexusból és a neki visszaszóló férfit leütötte, feleségét pedig hasba rúgta. Ezekben a bíróság nem állapította meg a tanácsadó felelősségét, annak ellenére, hogy Habony elismerte a tettlegességet, illetve előkerült egy hangfelvétel, amelyen szintén arról számolt be, hogy leütött valakit.
A történtek miatt a vádhatóság azt kérte a bíróságtól, hogy a vádlottat garázdaság és könnyű testi sértés mellett rongálás vétségében is marasztalják el – közölte a hvg.hu-val a Fővárosi Főügyészség. A Magyar Narancs cikke szerint ugyanis Habony Árpád beletaposott a sértettek bevásárlókocsijába, a férfi pedig eltörte karóráját, amikor a földre esett. A bíróság azonban ezt nem látta megállapíthatónak, ezért ebben a vádpontban az első fokú bírói döntésben felmentették Habonyt. Ezt a főügyészség el is fogadta, a könnyű testi sértésre vonatkozóan viszont súlyosbítást és pénzbüntetés kiszabását kérte. Ez azonban a bíróság szerint nem volt bizonyítható, továbbá magánindítványt sem tettek a sértettek, márpedig a könnyű testi sértés ez alapján vizsgálandó, így a bíróság nem foglalkozott azzal.
A Magyar Narancs cikkére reagálva Habony Árpád ügyvédje, Busch Béla közleményt adott ki, amiben azt angsúlyozta, a bíróság nem állapította meg a testi sértést, csak a garázdaság vétségét és nem alkalmazott büntetést, hanem csupán intézkedést. Az ügyvéd szerint az intézkedés két év próbára bocsátás volt, amely hamarosan lejár, de a bíróság még pénzbüntetést sem rótt ki, és így természetesen Habony Árpádnak nincs priusza. Valótlan tehát az az állítás, hogy Habony Árpád testi sértést követett volna el – közölte a jogi képviselő.