Valóra vált minden múzeum rémálma
Egy fotó kedvéért tett tönkre egy értékes műalkotást egy turista egy olasz múzeumban.
Egy fotó kedvéért tett tönkre egy értékes műalkotást egy turista egy olasz múzeumban.
Fűrésszel és bozótvágó késsel estek a játszótérnek, a rendőrök egy helyi fiatal párt gyanúsítanak a rongálással.
Két agyagkatonát is megrongált a hatóságok szerint mentális betegségben szenvedő férfi.
Az elkövető több mint egymillió forintos kárt okozott, később beismerte tettét a bíróságon.
Heindl Péter azt írta a CÖF plakátjára, hogy tilos a pártpolitika iskola területén, egyoldalú állami támogatásból. A bíróság szerint ez falfirkálással elkövetett rongálás.
A négy férfi közül egynél nem tudták bizonyítani, hogy bűncselekményt követett volna el.
A rongáló beismerő vallomást tett.
A megszaporodott esetszám több alkalommal is felvetette a szabotázs gyanúját.
A két elkövető közül az idősebb már 14 éves, így büntethető, őt rongálással gyanúsították meg.
A római katolikus egyház első számú templomában nem ritka a vandalizmus,
A lett haditengerészet átvizsgál egy hajót, ami a károkat okozhatta a vezetékben.
Évente nagyjából 412 millió forintnyi kárt okoznak a müncheni vasútnak azok a vandálok, akik graffitivel fújják le a vonatokat. A Deutsche Bahn most a technológiával válaszolna erre a problémára.
Egy másik esetben pedig egy villamos ablakát törte be.
Újabb szankciókat is kilátásba helyeztek.
A nem kispályás bűnöző letartóztatását vélhetően jövő tavaszig meghosszabbítják.
A rongálással több mint 2 millió forintos kárt okoztak.
A Farkasréti temető művészparcellájában található síremlékről eltűnt az a bronzszobor, amelyet két évvel ezelőtt avattak fel a 2020-ben elhunyt Nemzet Művésze emlékére, a költészet napja alkalmából.
Egy éjszakai vonaton esett neki a vezetőfülke mögötti ablaknak.
Tóth Gergely feljelentést tett, szerinte az internetes gyűlöletbeszéd valódi erőszakhoz vezethet.