Centrifuga, pogácsa, gáz: mi kell az atombombához, mi volt a célpont Iránban?
Saját fejlesztés és illegális import is kellett hozzá, de Irán valóban elég közel jutott a nukleáris fegyverhez.
A Terror Háza Múzeum, a Kommunizmuskutató Intézet és a Konrad Adenauer Alapítvány rendezvényén a történész – utalva arra, hogy 1953. március 5-én halt meg Sztálin szovjet pártfőtitkár – kiemelte: "Európa nyugati felének egy meghatározó része és sokan az Egyesült Államok meghatározó értelmiségi köreiben, intézményeiben a mai napig Sztálin nyelvét beszélik, az ő fogalmait használják, abban az értelmezési keretben látják múltunkat és jelenünket, amelyet ő határozott meg."
Véleménye szerint a vörös csillag tiltott önkényuralmi jelképpé nyilvánításának szándéka azért ütközött a Nyugat egy részének értetlenségébe és visszautasításába, mert "ők anyanyelvük mellett első idegen nyelvként a marxizmust tanulták meg, ez tehát az a közös nyelv, amelyen Nyugat-Európa 'bal fele' beszél", s ezért "nem hajlandó tudomásul venni, hogy Hitler soha nem léphetett volna a világszínpadra, ha nem előzi meg Lenin és Sztálin".
Schmidt Mária kijelentette: a Nyugat egy részét azért nem érdeklik azok az új adatok, források, amelyek a Szovjetunió bukása óta előkerültek a kommunizmusról, mert mindez "ellentmond annak a kétosztatú gondolkodási keretnek, amelyet Sztálin kínált fel a számukra", és amelynek alapján a világot fasisztákra és antifasisztákra osztották fel. Emlékeztetett arra is: annak ellenére, hogy az amerikai újságok beszámoltak a katyni tömegsírokról, ahova a szovjetek a 21 ezer legyilkolt lengyel hadifogoly tisztet temették el, 1942-ben Sztálint választotta az Év emberévé a Time magazin.
A Sztálin által irányított totális diktatúra az embereket gátlástalanul terrorizálta, megfosztotta őket hitüktől, meggyőződésüktől, tulajdonuktól, megalázta és kiszolgáltatottá tette őket. Elvette a szabadságukat, és milliók életét is kioltotta, "uralma alatt a Szovjetunió iszonytató volt" – jegyezte meg.
Stiller Ákos
Anne Applebaum amerikai társadalomtudós, publicista, több – kelet-európai kommunizmusról szóló – kötet szerzője videón levetített előadásában kiemelte: a Vörös Hadseregnek, amikor a második világháború végén bevonult egy-egy országba, már kész listái voltak a letartóztatandókról, és közöttük sok antifasiszta is volt.
Mint mondta, a kommunisták eleinte hittek abban, hogy a parlamenti választásokat 1945-ben megnyerik mindenféle manipuláció nélkül, mert arra alapoztak, hogy az emberek elhiszik: csak a kommunista párt segítheti a boldogulásukat. Közben megszerezték a média irányítását, amellyel befolyásolták a közvéleményt, továbbá betiltották a civil szervezeteket - tette hozzá.
Az amerikai tudós kitért arra is, hogy a kommunizmusban voltak "elnyomó" időszakok és voltak "reformciklusok", de Sztálin halála után az enyhülés ellenére sem változott alapjaiban a rendszer. Kiemelte: a kommunizmus lényege az antidemokratizmus volt, létezése alatt ez mindvégig változatlan maradt, és ebben alapvetően különbözött a szociáldemokráciától.
Alain de Benoist francia író, filozófus előadásában megemlítette: a kommunizmus eredeti szándékának tisztaságával nem lehet mentegetni, hogy ez a hatalmi rendszer milliókat ölt meg. Szólt arról is, hogy a szovjet kommunizmus és a német nácizmus egyaránt tévhitre épülő politikai rendszer volt, mindkettő boldogságot ígért az embereknek, ugyanakkor ennek eléréséért az emberiség egy részének kiirtását hirdette meg.
Megemlítette, hogy a nácizmus az antikommunizmus, míg a kommunizmus az antifasizmus jegyében mozgósított tömegeket. Hangsúlyozta: a két rendszer összehasonlítása nem jelenthet relativizálást, egyik rendszer áldozatai nem feledtethetik a másik rendszer halottait. Azt mondta: "szerencsére még soha nem alakult ki a világon olyan politikai helyzet", amelyben kizárólag e két irányzat között lehetett volna választani.
A Ratkó Anna egészségügyi miniszter nevéhez fűződő 1953. februári, szovjet mintára készült rendelet agglegényadót vezetett be, és meghirdette a magzatelhajtás elleni harcot - idézte fel Pongrácz Tiborné, a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Intézetének igazgatóhelyettese. Hozzátette ugyanakkor, hogy a korábbi teljes tilalomhoz képest ez a szabályozás megengedőbb volt, mert bizonyos körülmények esetén engedélyezte a magzatelhajtást. Emlékeztetett arra, hogy Magyarországon 1878, a Csemegi-kódex hatályba lépése óta folyamatosan teljes abortusztilalom volt, tehát ez nem a Ratkó-korszak újítása, de ez a korszak mégis úgy él a társadalom emlékezetében, mint az állam magánéletbe való beleszólásának időszaka. Felhívta a figyelmet azonban arra is, hogy az 1956 utáni abortuszliberalizáció nagy károkat okozott a demográfiai helyzetben, és arányait tekintve még ma is magasabb a terhességmegszakítások száma Magyarországon, mint Nyugat-Európában.
Gaszan Guszejnov, a moszkvai Lomonoszov egyetem klasszika-filológia professzora arról beszélt, hogy Sztálin tetteiről csak 1956 után lehetett nyíltan beszélni. Meglátása szerint a sztálinizmusra jellemző gondolkodásmód több vonása sok tekintetben a mai napig megmaradt Oroszországban, ide sorolta a tekintélyelvűség elfogadását, valamint az államegységhez való ragaszkodást. A tanácskozáson megjelent mások mellett Schmitt Pál volt köztársasági elnök is.
