Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Csongrád megyében Balástyán I. fokú, Felgyő térségében II. fokú belvízvédelmi készültség mellett folyik a védekezés - közölte vasárnap este a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a vízelvezető rendszerek – bár néhol beavatkozás szükséges - egyelőre képesek elvezetni az elolvadt vastag hótakaró, illetve a közelmúltban lehullott jelentős mennyiségű eső miatt összegyűlt vízmennyiséget.
Az előrejelzések egyelőre nagy különbségeket mutatnak a várható csapadék mennyiségét illetően, de rosszabb esetben akár további 30 milliméternyi eső is hullhat a következő egy hétben. Ez a mennyiség újabb településeken teheti szükségessé belvízvédelmi készültség elrendelését, illetve komoly beavatkozás is szükséges lehet. A Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság rendelkezésére álló eszközök, anyagok készenlétbe helyezése már hetekkel ezelőtt megtörtént: amennyiben a védekező önkormányzatoknak technikai segítségre lenne szükségük, ennek akár egy órán belül eleget tudnak tenni - áll a közleményben.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Nagyon jól ment tavaly a budapesti városnéző buszok üzemeltetőinek.
Az okok most egyértelműek.
Rendkívül értékes lehet.
A kórtermek jelentős része nem hűtött Magyarországon, a betegek elviselhetetlen melegre panaszkodnak.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.