Pénteken kezdődik a Fővárosi Törvényszéken az a becsületsértés miatt indított per, amelyet a volt jobbikos Szegedi Csanád indított egykori párttársa, Novák Előd alelnök ellen - írta az Origo.
Szegedi azért jelentette fel Novákot személyhez fűződő jogok megsértése miatt, mert szerinte a jobbikos alelnök becsületsértően írt róla egy később kiszivárgott, az elnökségnek címzett levelében. Novák a Szegedi zsidóságáról szóló írásában egyebek között kijelentette, hogy Szegedi soha nem lehetett volna a Jobbik alelnöke, ha ismert zsidó származása.
Szegedi Csanád tavaly nyáron lépett ki a Jobbikból, miután kiderült a zsidó származása, és nyilvánosságra került egy hangfelvétel is, amely szerint 2010-ben uniós pénzt ígért egy férfinak, hogy ne hozza nyilvánosságra a származásáról szóló információkat. Szegedi szerint összevágott hangfelvételről van szó, ezután mégis kilépett a pártból, az EP-mandátumát azonban megtartotta.
Szegedi feljelentette Gyüre Csaba alelnököt és Egyed Zsolt országgyűlési képviselőt is, mert a hangfelvételre utalva azt állították, hogy Szegedi "EU-s pénzekkel akart megvesztegetni valakit", hogy elhallgassa zsidó származását. Gyüre és Egyed tárgyalása májusban kezdődik.
Szegedi szintén feljelentette a Jobbikból azóta kilépett Lenhardt Balázs parlamenti képviselőt, aki tavaly novemberben Szegedi Csanád háza előtt jelentette be, hogy "árulónak, politikusbűnözőnek, befolyással üzérkedőnek és politikai halottnak" tartja Szegedit. Szegedi emellett feljelentette a Jobbik pártlapját, a Barikádot, amelyet korábban éppen Szegedi cége adott ki. A lap ugyanis egy szerkesztőségi véleményben szerinte becsületsértően írt róla.
Szegedi az Origo szerint a bíróság döntésétől milliós nagyságrendű kártérítéseket vár. Novák Előd a perre úgy reagált, hogy "minden idők egyik leggátlástalanabb köpönyegforgatója 5 millió forintot (és persze kamatokat, ahogy az a magukfajtáknál elengedhetetlen), valamint saját költségemen a Magyar Nemzetben egy bocsánatkérő közleményt vár tőlem".