A Blikk úgy tudja: eddig az igazságügyi orvosi vizsgálatok, a boncolások sem vezettek eredményre, nem derült ki, mitől halt meg az a férfi, akinek holttestét éveken keresztül "ápolta" családja. A fiatalembert múlt pénteken eltemették.
A 32 éves H. Attila halálával kapcsolatban a közvetlen rokonok közül páran állítják, maguk a szülők gyilkolták meg, mások azt feltételezik: Attila depresszióval küzdött, és gyógyszerekkel vetett véget életének.
"A temetés előtti nap értesítettek egy rövid írásban arról, hogy a fiam halálának oka ismeretlen, azaz fogalma sincs senkinek, miért hunyt el. Úgy kellett eltemetnem, hogy azt sem tudom, mi végzett vele" – mondta a férfi anyja.
A nő korábban arról is beszélt, hogy Attilát depressziója miatt kórházban kezelték, hangulatingadozásaira gyógyszereket is kapott.
"Ha öngyilkos lett, esetleg gyógyszereket vett be, akkor a modern vegytani vizsgálatok akár a csontból is kimutatják ennek jeleit" – mondta Szeles Géza igazságügyi orvos szakértő. A nyomozás közigazgatási eljárásban folyik, vagyis senkit nem tartanak gyanúsnak egyelőre a "múmia ügyében".