A Blikk hat másik tárcától korábban megkapta a hozzájuk tartozó intézmények, hivatalok irányítóinak bérének kimutatását. Ebből kiderült: ketten még a miniszterelnöknél is jobban keresnek, és többek havi gázsija meghaladja a miniszterit.
A Külügyminisztérium először csak annyit írt a lapnak, hogy a Magyar Külügyi Intézet két vezetője „a közalkalmazotti törvényben megfelelően kapják illetményüket". Amikor újfent rákérdeztek, hogy ez mégis mennyi forintban, közölték: megvizsgálják, kiadhatók-e az adatok.
"A Külügyminisztérium állásfoglalása szerint a kért adatok nem minősülnek közérdekű adatnak" – írta később Gergály-Lukács Éva osztályvezető. A szerkesztőség úgy döntött: bíróságra megy, hogy megtudhassa, mennyit keres a két vezető.