Különösen nagy kárt okozó bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség egy biztosítási csalássorozat ügyében.
A vádirat szerint K. Lajos 103 társával együtt, 2006 és 2009 között 42 közúti balesetet rendezett meg. A baleseteket követően valótlan tartalmú orvosi igazolásokat készítettek, amelyek a ,,sérültek" rendszeres orvosi ellátását, valamint végleges egészségromlását igazolták, majd az iratokat felhasználva a járművek kötelező biztosításának terhére jogosulatlanul jelentettek be kártérítési igényt három biztosítónak.
Egyes esetekben az autókban keletkezett kár megtérítését is kezdeményezték. A társaság a biztosítási csalássorozattal több száz millió forintot vett fel. K. Lajos a nyomozás kezdete óta szökésben van, ezért vele szemben a Fővárosi Főügyészség távollétében emelt vádat.