szerző:
MTI

Őrizetbe vételéig visszamenőleg elmaradt béréért és egyéb juttatásaiért, valamint a szerinte szabálytalan és jogszerűtlen elbocsátásáért kártérítési pert indított a tavaly nyáron nyilvánosságra került rendőrségi vesztegetési botrányban érintett egyik volt főrendőr – írta a Népszabadság szerdán.

©

A BRFK volt közrendvédelmi főosztályvezetője, Kalmár Tamás – aki ellen bűnszervezetben elkövetett vesztegetés miatt nyomoz a Központi Nyomozó Főügyészség – szerint jogtalanul és szabálytalanul bocsátották el, nem biztosították számára az ártatlanság vélelmét, és nem is indokolták kirúgását.

A volt főrendőr összesen 20 millió forint kártérítést követel egykori munkaadójától.

A lap megjegyzi, hogy a rendőrségre és a többi fegyveres szervezetre vonatkozó szabályok lehetővé teszik a bűncselekménybe keveredett vagy más okból méltatlanná vált hivatásosok elbocsátását már azelőtt is, hogy ügyükben megszületne a jogerős ítélet.

Ha utólag az derül ki, hogy az illető meggyanúsítása nem volt kellően megalapozott, a rendőrségnek ki kell fizetnie a jogtalanul kirúgott rendőr járandóságát és még némi "fájdalomdíjat" is – írta a Népszabadság.

Kalmár Tamás nemrég interjút adott a hvg.hu-nak a vele szemben folyó büntetőeljárásról. A cikket a linkre kattintva olvashatja.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Csikász Brigitta Itthon

"V. László volt a célpont, ő volt a nagyhal" – interjú az egyik gyanúsítottal

Szolgálati autóval és egyenruhában ment az éjszaka császárának bizalmi emberével való találkozásokra Kalmár Tamás ezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság egykori közrendvédelmi főosztályának vezetője. A férfit a főkapitány irodájában tartóztatták le tavaly májusban. Kalmár tizenöt hónapig előzetes letartoztatásban volt, augusztus elején került házi őrizetbe a vesztegetéssel gyanúsított többi kollégájával együtt. A volt főosztályvezető először a hvg.hu-nak beszélt a vele szemben folyó büntetőeljárásról, annak érdekességeiről.

Kiderült, miért néznek ki úgy az iPhone 11 Pro és a Pro Max kamerái, ahogy

Kiderült, miért néznek ki úgy az iPhone 11 Pro és a Pro Max kamerái, ahogy

Otthon melege: jövő héttől lehet pályázni

Otthon melege: jövő héttől lehet pályázni

Még mindig csőbe húzza az utazókat a Booking.com, hiába ígértek mást

Még mindig csőbe húzza az utazókat a Booking.com, hiába ígértek mást

A közmunkaprogrammal csalt, elítélték Versend polgármesterét

A közmunkaprogrammal csalt, elítélték Versend polgármesterét

Mennyire erős mobil a Huawei Mate 30 Pro? Letesztelték, íme az eredmény

Mennyire erős mobil a Huawei Mate 30 Pro? Letesztelték, íme az eredmény

Perverz érzés bámulni a világ legfélelmetesebb erdőirtó munkagépeit – videó

Perverz érzés bámulni a világ legfélelmetesebb erdőirtó munkagépeit – videó