Csányi beperelte Lázárt, megszüntették az eljárást

Bűncselekmény hiányában megszüntette a Lázár János ellen rágalmazás miatt indult büntetőeljárást a bíróság. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár ellen Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója indított pert, amiért uzsorásnak nevezte őt a politikus.

  • MTI MTI
Csányi beperelte Lázárt, megszüntették az eljárást

A Fővárosi Törvényszék pénteken a honlapján azt közölte: "a bíróság végzésében rámutatott, hogy  L. János az uzsorás szóhasználattal nem tényt állított, hanem dehonesztáló, a társadalmi megbecsülést és emberi méltóság csorbítására alkalmas kifejezést használt, amellyel legfeljebb becsületsértést valósíthatott meg". Míg a "páváskodik a devizahitelesektől szerzett milliárdjaival" kijelentés már tényállítás, amely beilleszthető a rágalmazás büntetőjogi fogalomkörébe – tették hozzá.

"A bíróság leszögezte, hogy a kijelentések objektíve alkalmasak ugyan az emberi méltóság, a társadalmi megbecsülés csorbítására, a szakmai és emberi tisztesség megkérdőjelezésére, azonban dr. Cs. Sándor közéleti státusza miatt azok a vélemény és a kritika határian belül maradtak, öncélú becsmérlést nem tartalmaznak" – írta a törvényszék.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.