szerző:
hvg.hu/MTI
Tetszett a cikk?

Orbán Viktor szerint nagy dolgok történtek 2010 óta, "közeledünk a mindennapi megváltás, a valódi szabadságharc felé".

Orbán Viktor a Hősök terén tartott beszéde két részből állt: az első felében 1956-ról beszélt, majd tíz perc után előbújt belőle a harcos szellem.

A miniszterelnök azt mondta, '56 hősei szépek, bátrak és fiatalok voltak, mégis odaadták az életüket a mi szabadságunkért. A sok fiatal, akit meggyilkoltak, bebörtönöztek, menekülésre kényszerítettek, értünk és talán helyettünk halt meg, került börtönbe, kényszerült emigrációba fogalmazott, hozzátéve: lemondtak a világról a világért, az emberekről az emberekért, az életről az életért.

Stiller Ákos

Magyarországon azt köszönhetjük a hősöknek, hogy a magyar történelem legsötétebb korszakában, a szovjet megszállás alatt megőrizhettük a tartásunkat és felemelhettük a fejünket, mert ha titokban is, de volt mire büszkének lennünk hangoztatta a kormányfő. Hozzátette: a hősök győztek, ha meghaltak is, mert elérték, hogy utódaikra a diktatúra nyomasztó sötétsége helyett a kiállás, a bátorság és nagyság dicsőségét hagyták örökül.

Arra figyelmeztetett: a magyar szabadságnak nemcsak hősei voltak, hanem árulói is. "Az összes forradalmunkat külföldről verték le", és mindig voltak olyanok, "muszkavezetők, pufajkások és vörösbárók", akik segítették a külső ellenséget hangsúlyozta. Azután 2006-ban, ezen a napon "puskákkal vadásztak ránk a pesti utcán", és lovas rohamot vezényeltek, ami azért történhetett meg, mert azok kezében volt a kormányzati hatalom, akik gátlás nélkül felhasználták a fegyveres erőket saját népük ellen mondta a miniszterelnök, aki szerint "ma ismét közénk lövetnének jó esetben gumilövedékkel , és megint ránk vezényelnék az állam erőszakszervezeteit".

A kormányfő szerint sok mindent elértünk 2010 óta, például lett saját alkotmányunk, segély helyett munkára építjük a nemzetet. Vitákat és összetűzéseket vállaltunk, közeledünk a valódi felszabadulás felé. És azt akartuk, hogy ezt ne lehessen elvenni. Hogy ne vehessék el a nyugdíjat, hogy ne tehessék tönkre újra az országot. Orbán szerint látjuk, hogy megint szervezkedik a baloldal. Pedig "mi békés életet akarunk".

A miniszterelnök szerint azonban nem elég jól kormányozni, mert mindenkinek személyesen kell részt vennie a küzdelemben. Szerveződjetek, jelentkezzetek, csatlakozzatok! Nincs okunk kapkodni, de hadrendbe kell állítani csapatainkat, ahogy 2010-ben tettük. Készüljetek, hogy befejezhessük azt, amit 1956-ban elkezdtünk – zárta beszédét.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!