szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kerék-Bárczy Szabolcs spontán megnyilatkozásnak tartja, hogy a rendezvényen "összefogást" skandáltak az emberek. Az Együtt–PM-es Juhász Pétert viszont egy DK-s politikus figyelmeztette az ellenzéki rendezvény előtt.

Kerék-Bárczy Szabolcs, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökségi tagja azt mondta a 180 percnek, hogy nem a Demokratikus Koalíció szervezte a Mesterházy Attila MSZP-elnök október 23-i beszéde alatti skandálást.

Amikor Mesterházy Attila a baloldali ellenzék október 23-ai demonstrációján a mikrofonhoz lépett, sokan az összefogás szót skandálták, ezért a pártelnök egy ideig nem tudta elkezdeni beszédét.

Kerék-Bárczy Szabolcs a Kossuth rádió csütörtök reggeli műsorában kifejtette: spontán megnyilatkozásnak tartja, hogy a rendezvényen "összefogást" skandáltak az emberek. A DK politikusa szerint nem valami ellen skandáltak, vagy azért, hogy valaki ne szólaljon fel. Arra utaltak, hogy teljes ellenzéki összefogást szeretnének – tette hozzá a politikus.

Kerék-Bárczy Szabolcs hozzátette: skandáltak a mellette álló MSZP-s zászlót lengető emberek is.

Ezt megelőzően több kisebb baloldali párt és mozgalom vezetője – Bokros Lajos, Kuncze Gábor és Fodor Gábor –, valamint Gyurcsány Ferenc is szélesebb ellenzéki együttműködést sürgetett, bírálta az MSZP és az Együtt–PM választási megállapodását.

Mesterházy Attila a 168 óra honlapjának adott szerda esti interjújában azt mondta: a skandálás szervezettnek tűnt. Arra a kérdésre, hogy gondolkodnak-e válaszlépésen, azt válaszolta: neki nem a demokratikus ellenzéki pártok az ellenfelei. "Mi Orbánt akarjuk legyőzni, nem egymást" – fogalmazott az MSZP elnöke.

Az MSZP elnöke azt is megjegyezte, hogy a beszéde alatt a leghangosabb résztvevőknél csak DK-s zászlókat látott. Török Zsolt, az MSZP szóvivője Facebook-oldalán azt írta: "mi betartottuk a megállapodást, de a DK elnöke és még páran nem".

Juhász Pétert egy DK-s figyelmeztette

Juhász Péter, az Együtt–PM szövetség társelnöke szintén a Facebookon közzétett bejegyezésében azt írta: "volt olyan megállapodás a pártok képviselői között, hogy nem egymást fogják fikázni a pártok, nem a megállapodásokat minősítik".

Juhász Péter arra is kitért, a DK vezető politikusa hétfőn azzal kereste meg, hogy állítólag "valakik meg akarják hekkelni Gyurcsány beszédét azzal, hogy beleskandálnak". Erre Juhász Péter azt válaszolta: nincs tudomása "senki részéről ilyen szándékról". Volt, aki ezt betartotta – tette hozzá.

Az Együtt–PM társelnöke azt is írta: "a tömegben álló ismerősöknek úgy tűnt, hogy szervezett volt a skandáltatás".

Juhász Péter arra is kitért, hogy egy DK-s politikus neki és másoknak egy beszélgetés során azt fejtette ki, hogy "nem szándékoznak februárig semmiképpen megállapodni, mert előbb növelni akarják a népszerűségüket". Juhász Péter – állítása szerint – azt hitte, hogy a DK-s politikus elszólta magát, s mikor erre utalt, a DK-s politikus jelezte, hogy direkt mondta. Juhász Péter bejegyzését úgy fejezte be: "összefogást!".

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!