szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Szervezettnek tűnő ellentüntetők várták Bajnai Gordont Hatvanban, ahol fórumot tartott. A résztvevők egyike bohócruhába öltözött, és az Együtt sajtósai szerint rá akart támadni Bajnaira.

Egy bohócnak öltözött, a festék miatt felismerhetetlen arcú férfi inzultálta Hatvanban a Bajnai Gordonra váró polgárokat – írja az Együtt-PM sajtóosztálya, amely szerint a bohóc Bajnainak is nekitámadt, és csak a testőröknek köszönhető, hogy nem okozott sérülést a volt kormányfőnek. A testőr könnyebben megsérült a 190 centiméter magas, esernyőt lóbáló bohóc ártalmatlanításakor.

A sajtóosztály szerint azóta tüntetnek bohócok Bajnai ellen, amióta "a Fidesz udvari civilszervezeteként működő CÖF ilyen figurákkal illusztrált kampányanyagokat – plakátokat, füzeteket – jelentetett meg".

A rendőrség magyarázata szerint azért nem voltak rendőrök a helyszínen, mert az ellentüntetést a jogszabályi határidőn túl jelentette be a bohócos figurát is soraiban tudó társaság – közölte az Együtt-PM, amely vizsgálja, szükséges-e jogi útra is terelni az ügyet.

Együtt 2014
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!