Jól tette az MSZP, hogy megvált az eltitkolt osztrák bankszámlája miatt botrányba keveredett MSZP-s Simon Gábortól – jelentette ki a TV2 Mokka című reggeli műsorában Bajnai Gordon, az Együtt 2014 társelnöke, aki korábban is azt nyilatkozta, hogy ha a töredéke igaz a felmerült gyanúnak, a szocialista politikusnak mennie kell. Bajnai azt is elárulta, hogy Mesterházy Attila, az MSZP elnöke már a hír megjelenésének napján, még washingtoni útja alatt felhívta, és tájékoztatta, hogy "ez a szándéka", ő pedig ebben támogatta.
"Mi egy korszakváltásban hiszünk", abban, hogy a politikát meg kell tiszítani minden zűrös, átláthatatlan, korrupciós ügytől, ezért nem maradhatott volna meg a mandátuma – mondta Bajnai, aki így kvázi a kampánycéljuk bizonyítékaképpen hozta fel a baloldalnak felettébb kínos Simon-ügyet. Szerinte "fel sem merült", hogy az MSZP-s elnökhelyettes a helyén maradhasson, mert az "elfogadhatatlan és elképzelhetetlen lett volna".
Bajnai kérdésre válaszolva azt mondta: ha az Együtt 2014-ben hasonló "akna" derülne ki, azonnal megtenné a szükséges lépéseket.
Ugyanakkor a politikus "több szempontból furcsa" a Simon-ügy időzítése, szerinte azért most került elő mindez, hogy közvetlenül a parlamenti szavazás időpontjában eltereljék a figyelmet az Oroszországgal tervezett paksi szerződésről. Bajnai szerint ezt támasztja alá az is, hogy más fontos hasonló eljárásokban, így a szekszárdi ügyben, vagy a Papcsák-ügyben nincs érdemi fejlemény, ezzel pedig pont most állt elő az ügyészség.
"Az unokáink jövőjét is eladja a kormány" ráadásul kétszer olyan magas lesz az onnan származó áram ára" – mondta Bajnai. Az Együtt 2014 a paksi bővítés elleni tiltakozásul részt vesz a köztársasági elnök hivatalához szervezett fáklyás tüntetésen.
A paksi bővítésről mindent megtudhat itt!