Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Azt követően, hogy kedden bejelentette a kivándorlását, Dopeman csütörtökön kijött új klipjében visszavonta az egészet és közölte, hogy Mesterházyékra szavaz, valamint hasonlóra buzdít mindenkit.
Kedden videoüzenetben jelentette be Dopeman, hogy öccsével, KicsiDope-pal együtt kivándorol, és egy hajón fognak dolgozni. Döntésüket a kialakult politikai-gazdasági helyzettel indokolták. Azt még beígérték, hogy búcsúajándéknak készítenek egy klipet.
A klip csütörtökön elkészült, és abból kiderül, hogy Dopemanék egyáltalán nem akarnak elutazni, az egészet médiahekknek, vagy az ő megfogalmazásukban emberkísérletnek szánták, amelyen a kárörvendő jobbosok megbuktak.
Dopeman és testvére egy Orbán Viktor-plakát előtt magyarázza meg, hogy ilyen megosztott országban valóban nem akar élni, ezért Mesterházyék összefogására szavaz április 6-án, arról pedig mindenkit lebeszél, hogy a szélsőjobbra szavazzon.
Azt mondja, hogy az Anyám, szavazz helyettem! (Az emigráns rapje) című új dala nem az országtól való búcsúja, hanem Orbántól való búcsúja. Dopeman azoktól azért elnézést kért, akik komolyan bánkódni kezdtek a távozása miatt.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.