A kijelzőkön azt láthatják az utasok, mikor érkezik vagy indul a következő villamos. A járművek fedélzetén is vannak kijelzők, valamint a műholdas helyzetmeghatározó rendszer segítségével automata mondja be a következő megállót.
A BKK szerint lépésről lépésre vonják be az összes villamosvonalat Budapest új, egységes utastájékoztatási rendszerébe.
A fővárosban közlekedő körülbelül hatszáz villamos több mint 80 százalékára szerelték már fel az új kijelzőket. Azt ígérik, hogy nyár végéig a hátralévő csaknem 200 villamosra folyamatosan teszi fel a kivitelező Synergon a szükséges eszközöket.
A korszerűsítés technikai nehézségekkel is járt, emiatt az érvényben lévő szerződés és a jogszabályok szerint kötbért kellett kiszabni, de most már nincs műszaki akadálya a szerelés befejezésének – közölték.