Dúró Dóra, a Jobbik országgyűlési képviselője szombaton, az Országház látogatóközpontja előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a kulturális bizottság elnökeként levélben kezdeményezi Kövér László házelnöknél az ingyenesség bevezetését, hogy minden magyar állampolgár "magáénak érezhesse" az épületet, és ne szakadjon el a politika az emberektől.Közölte, elsősorban a magyarok számára akarják ingyenessé tenni a látogatást, ha az unió ezt nem engedi, akkor megfogalmazása szerint újabb okuk van arra, hogy konfliktust vállaljanak Brüsszellel.Nemzetközi példákat említve Dúró Dóra azt mondta, a német parlamentet ingyenesen lehet látogatni regisztrációt követően, de a bérekhez viszonyítva a brit parlament látogatása is olcsóbb, mint a magyaré. Egy háromgyerekes család hétezer forintért tudja meglátogatni az Országgyűlést, ez a nettó minimálbér majdnem tizede – fűzte hozzá.
Ingyenessé tenné a Jobbik a parlament látogatását
Ingyenessé tenné a Parlament látogatását a magyar állampolgárok számára a Jobbik, a külföldiektől viszont továbbra is pénzt kérne ugyanezért.
Tóta W. Árpád: A Fidesz útja a komcsizástól a végelgyengülésig
Igazából a Fidesz stratégiájában is okafogyott a Terror Háza – csakhogy más nótát nem tudnak.
Szőlő utca: a tucatnyi gyanúsítottból már csak Juhász Péter Pál és élettársa van börtönben
Házkutatást tartottak a rendőrök az Alapjogokért Központnál a korábban itt bujtatott lengyel miniszterhelyettes ügyében
Az Alapjogokért Központ reagált a házkutatásra: büszkék rá, hogy Magyarország érdekeit szolgálták
Hétfőn dönt a mentelmi bizottság Magyar Péter, Seszták Miklós és Hankó Balázs ügyéről
Magyar Péter kezdeményezi a mentelmi jog teljes eltörlését a közvádas bűncselekmények esetében
Kína, Oroszország és az 1100 milliárd dollár – miért lehet elégedett Donald Trump a grönlandi megállapodással?
Orosz katonai helikopter hatolt be a lengyel légtérbe
Rogántól Varga Juditig egy rakás politikust meghallgatna a Tisza a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottságban
Molnár Áron indulatos válaszban vágott vissza Hankó Balázsnak
„Hazudsz” – ezzel a megállapítással szedte szét a volt miniszter állításait.