szerző:
MTI

Nincsenek működési problémák a BKV-nál, az adósságállomány esedékes törlesztőrészletét és a béreket is ki tudják fizetni – ezt mondta a főpolgármester a HírTV Magyarország élőben című műsorában kedd este. Tarlós Istvánt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy az Origo információi szerint nincs pénze a BKV-nak a szeptember 30-án esedékes 2,4 milliárd forintos adósságtörlesztésre és az október 7-én esedékes 3 milliárd forintnyi bérköltségre.

A főpolgármester szerint van olyan napilap, amely kéthavonta megírja, hogy összeomlik a BKV, de ez még soha nem következett be. Megjegyezte: a szocialista városvezetés 2010 októbere előtt 112 milliárd forint működési hitelt vett fel, 80-at a következő vezetőkre hagyott, jelenleg ötven-egynéhány milliárd forint az adósság.

A Fidesz-KDNP-s városvezetés alatt a cég egy fillért sem vett fel – tette hozzá, megjegyezve: a szocialisták "kedvesek, hogy az általuk felhalmozott hitel kifizetésének biztonsága miatt aggódnak", de ahogy a kormánnyal közösen eddig is megoldották, ezután is ez lesz.

A főpolgármester beszélt arról is, hogy előrehaladott egyeztetéseket folytat Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel a BKV finanszírozásáról.

Tarlós István azt is mondta: elismeri, hogy vannak problémák a Bálna kihasználtságával, ami jelenleg 60 százalék körüli. A probléma az, hogy egy offshore hátterű félkész építményt hagyott itt az előző városvezetés. Az elmúlt négy évben hat pert nyert a főváros és 31 milliárd forintot szerzett vissza az ügyletből – tette hozzá.

A főpolgármester beszélt Schmitt Pál 2024-es nyári olimpiára vonatkozó elképzeléséről is. Kifejtette, hogy először a 2017-es ifjúsági, majd a 2021-es felnőtt vizes világbajnokságra koncentrál, azt segíti. Az olimpiáról szólva úgy fogalmazott: "hazudnék, ha azt mondanám, hogy erre a főváros ma fel van készülve, (…) nem tartunk még ott". Hozzátéve: ha sikerülne, nagy élmény lenne, de ma még ez "nincs az értelmezhető tartományban".

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Trump kedveli Kim elnököt, ezért azonnal visszavonta a legújabb szankciókat

Trump kedveli Kim elnököt, ezért azonnal visszavonta a legújabb szankciókat

Ha siet, most ingyen az öné lehet egy 5000 forintos, remek sci-fi játék

Ha siet, most ingyen az öné lehet egy 5000 forintos, remek sci-fi játék

Bartók élőben – a Budapesti Fesztiválzenekar koncertje a hvg.hu-n

Bartók élőben – a Budapesti Fesztiválzenekar koncertje a hvg.hu-n

Mutatunk egy zseni matekos trükköt, amire talán még soha nem gondolt

Mutatunk egy zseni matekos trükköt, amire talán még soha nem gondolt

Egy házépítő cég máris rárepült a kormány népesedési programjára

Egy házépítő cég máris rárepült a kormány népesedési programjára

Teljesen ingyen használhat 8 nyelven 30 szótárt hónapokig, ha most regisztrál

Teljesen ingyen használhat 8 nyelven 30 szótárt hónapokig, ha most regisztrál