„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Nem szolgálják a képzés minőségét, kizárólag a nyelviskolák terheinek növelésére alkalmasak az új felnőttképzési jogszabályok a Nyelvtudásért Országos Nyelvoktatási és Nyelvvizsgáztatási Szakmai Egyesület szerint – írta csütörtöki cikkében a Magyar Nemzet.
Rozgonyi Zoltán, az egyesület elnöke szerint az engedéllyel rendelkező szolgáltatókat ellehetetleníti a rájuk rótt napi szintű adminisztráció, a tanfolyamok szabályozása pedig abszurd. Az érdekvédő hangsúlyozta: életszerűtlen a rájuk kényszerített folyamatos adatszolgáltatás, például, hogy a hallgatók kimaradását 48 órán belül jelenteni kell, vagy minden olyan esetet nyilván kell tartani, amikor a tanár az előzetesen rögzítetthez képest módosítja az órák tartalmát. A tartalmi kritériumokról közölte: még azt is központilag szabták meg, hogy a tanfolyamok mely szakaszában kell például az angolszász világ földrajzával megismertetni a diákokat.
A kötelezettségek megszegése milliós nagyságrendű bírságokat is maga után vonhat, ráadásul nincs limitálva, hogy egy szolgáltatót hányszor ellenőrizhetnek.
Bár a nyelviskoláknak nem kötelező átesniük az ismertetett követelményeket maga után vonó engedélyeztetési eljáráson, a nagyobb szolgáltatók nem nagyon tudják kikerülni, engedély hiányában ugyanis elesnek az áfamentességtől, és nem pályázhatnak olyan állami támogatású programokra, mint például a diplomamentő program – írta az újság.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.