Kormányzati hátsó szándék látszik a gazdaságra káros, silány elővásárlási szabálynál
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
Egy konkurens temetkezési cég okmányok nélkül elszállított egy férfi holttestet. A cég szerint minden rendben történt, őket a rokonok hívták – írja a Blikk.
Az Őszirózsa temetkezési cég két dolgozója az október 12-én elhunyt 80 éves férfi személyi igazolványával el akarta szállítani a holttestet a ceglédi kórházba boncolásra – írja a Blikk. Az Őszirózsa az a cég, amitől a halál beállítát megállapító doktor a szállítást megrendelte, amit ilyen esetben az OEP fizet, tehát a családnak ingyenes lett volna.
A cég alkalmazottja a lapnak azt mesélte: az orvosi ügyeleten felvette a halotthoz tartozó dokumentumokat, amivel le kellett volna adni a testet a kórházban, ám a férfi holtteste már nem volt ott.
A cég vezetője, Mihuczáné Máté Ilona a Blikknek azt mondta: mire kiértek, egy másik cég az okmányok nélkül elvitte a férfi holttestét, a kórház azt sem tudta, kit vesz át. "Nem végezhették el a boncolást sem iratok hiányában. Kénytelenek voltunk kiszámlázni 12 700 forintot, de otthagytuk a családnak a szükséges iratokat, hogy ne legyen ebből gondjuk. A temetkezési törvény előírja, hogy hivatalos dokumentum – többek között a halottvizsgálati bizonyítvány – nélkül tilos elvinni halottat, hiszen egy szállító nem állapíthatja meg senkiről bemondás alapján, hogy él-e, hal-e" – mondta cég vezetője.
A másik temetkezési cég tulajdonosa nem értesült semmiféle problémáról, W. László szerint minden rendben történt, őket az elhunyt rokonai hívták.
Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal szerint a hatályos jogszabályok értelmében a temetkezési vállalkozó nem állapíthatja meg a halál tényét, továbbá a holttestet kizárólag a halottvizsgálatot végző orvos által kiadott halottvizsgálati bizonyítvány birtokában szállíthatja el.
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira. A jövőben öt évig rejtve maradhat az is, hogy mennyit költöttek Sulyok Tamás államfő vagy a legfőbb ügyész látogatásaira.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
Különösebb hírverés nélkül alakítja át drasztikusan a kártyakínálatát több magyarországi bank.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.