szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A miniszterelnök szerint a német-magyar kétoldalú együttműködésben nincs problémás terület, és nem számít arra, hogy a Magyarországra érkező német kancellár kritizálja majd a kormányt, mert „a diplomácia értelme nem az, hogy kioktassuk egymást”. Orbán Viktor erről a Kossuth rádió 180 perc című műsorában beszélt péntek reggel. A kormányfő úgy látja, hogy a német érdekeltségű üzletemberek sem kritizálják a kormányt, hanem a pénzüket védik. Ugyanakkor minden területen megállapodásra törekszenek, ahol tudnak – tette hozzá. Az interjúban a reklámadó részleteiről nem volt szó.

Egy miniszterelnökségi forrás szerint a német kancellár és a luxemburgi miniszterelnök környezetéből is erős jelzéseket kapott Orbán Viktor, hogy rendezze a kormány a vitáját Európa egyik legnagyobb médiacégével – írtuk csütörtökön. Úgy tudjuk: a kormányfő személyes kérésére, az európai diplomáciai üzeneteket figyelembe véve kezdte meg Lázár János miniszter a tárgyalásokat az RTL Group vezetőségével. Ennek fényében különösen fontos lehet a német kancellár hétfői, budapesti látogatása.

Csütörtöki értesülések szerint a miniszterelnök hamarosan megszólal a reklámadóval kapcsolatban, és felvetődött: lehet, hogy a péntek reggeli rádióinterjúban teszi ezt meg. A Kossuth rádióban azonban részleteiben nem említették a reklámadót, csak a banki különadót, valamint német oldalról érkező "kritikákat" emlegetett a műsorvezető, ezeket azonban Orbán Viktor elhárította.

A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy minden területen megállapodásra törekednek a problémás ügyekben, ahol tudnak, ha pedig nem tudnak, ott ígérete szerint a magyar emberek érdekeit nézik majd.

MTI/Máthé Zoltán

Orbán Viktor Angela Merkel budapesti látogatásával kapcsolatban azt mondta az interjúban, hogy a német-magyar kétoldalú együttműködésben szerinte problémás terület nincs, de bizonyos európai ügyekben van. Konkrétumokat azonban nem említett.

Arra a kérdésre, hogy számít-e kritikára a német kancellártól úgy válaszolt: a diplomácia értelme nem az, hogy kioktassuk egymást, hanem az, hogy közös érdekek alapján közös megoldást találjunk.

Szerinte egy ország nem kritizál egy másik olyan államot, amellyel egy közösségből származik. Inkább arról van szó: akik nem értenek egyet a mostani magyar kormánnyal, azt remélik, hogy kívülről lehet majd azt leváltani, gyengíteni.

A banki különadóval kapcsolatban Orbán Viktor annyit mondott, hogy a magyar gazdaság szerinte jól teljesít, de van még munka, a következő években azonban már fel lehet majd vetni a különadók mérséklését „Európában nem ismeretlen szintre”.

Putyin is jön, új gázszállítási megállapodást akar Orbán

Az orosz elnök február 17-ére tervezett budapesti látogatásával kapcsolatban a miniszterelnök azt mondta, hogy hosszú távú gázszállítási szerződésről próbál megállapodni Vlagyimir Putyinnal. Idén lejár ugyanis az oroszokkal korábban kötött megállapodás, és jelenleg nincs biztosítva az ország gázellátása 2015 utánra – magyarázta.

Az Oroszországot Ukrajna miatt sújtó uniós büntetőintézkedésekkel kapcsolatban Orbán Viktor a rádióműsorban úgy fogalmazott: nem kritizálja ezeket a szankciókat, hanem megállapítja, hogy azok ellentétesek a magyar érdekekkel. Magyarország a saját érdekeit eddig alárendelte a közös európai álláspontnak ebben az ügyben – tette hozzá.

Ésszerű a jegybanki tartalékképzés

Megkérdezték a miniszterelnököt az interjúban a forintosítással keletkező jegybanki nyereségről is. Orbán Viktor arra hivatkozott, hogy az MNB a „szent tehenek” közé tartozik, független intézmény, így kormányzati tisztviselő nem beszélhet nyilvánosan sem a nyereségéről, sem a veszteségéről.

Mivel azonban a magyaroknak jogos igénye, hogy tudják, mi történik a jegybanknak, „nekik elmondta”: a magyar jegybank nem fizetheti be a nyereségét a költségvetésbe, ha azonban hiánya keletkezik, azt a büdzséből kell pótolni, ezért szerinte ésszerű, hogy tartalékot képez.

Orbán Viktor ugyancsak beszélt arról, hogy készen van a családi csődvédelem koncepciója, amelyről a KDNP már egyeztet az igazságügyi tárcával.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!