Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A személy- és létesítménybiztosítási intézkedés nem jelenti egyetlen demonstráció betiltását sem – így reagált hétfőn a Terrorelhárítási Központ azokra a sajtóhírekre, amelyek szerint betiltották az Angela Merkel budapesti látogatásához kapcsolódó Pollack Mihály téri tüntetést. A TEK szerint máshol lehet demonstrálni. A Pollack Mihály téri tüntetés szervezői már választottak új helyszínt, a Baross utcát.
Hétfőn derült ki, hogy nem tarthatják meg délután a Pollack Mihály térre tervezett ellenzéki tüntetést. A szervezőkkel ezt reggel közölték a rendőrök telefonon, és a TEK-re hivatkoztak, vagyis elmondásuk szerint a terrorelhárítás nem engedte meg a demonstrációt.
A szervezők folyamatosan egyeztettek a rendőrökkel, egy hete helyszínbejárást is tartottak a TEK-kel, és mindent rendben találtak. Egyeztették a színpad helyét, és térképet készítettek a résztvevők érkezéséről. Ennek ellenére mégsem lehet tüntetni hétfőn a rádiószékház előtti Pollack Mihály téren, mert a TEK az egész helyszínt lezárta.
A szervezők később a Facebookon jelentették be, hogy új helyszínen, a Baross utca sétáló részén, a Kálvin tér és a Fővárosi Szabó Ervin könyvtár között tartják meg a demonstrációt.
A Terrorelhárítási Központ főigazgatója február elsejei, vagyis vasárnapi keltezésű utasításában rendelte el a rádiószékház környékén lévő utcák, valamint a Pollack Mihály tér lezárást.
A lezárás a Pollack Mihály tér mellett érinti a Múzeum utca, Múzeum körút és a Bródy Sándor utca egy részét. Hétfő reggel 6 órától van érvényben a szükséges ideig, de legfeljebb hétfő este 8 óráig – derül ki a TEK személy- és létesítménybiztosítási intézkedésének szövegéből.
A TEK szerint mindez nem jelenti egy tüntetés betiltását, mert demonstrálni lehet még máshol. Hétfőn a belügyminiszter kijelölése alapján, a hatályos jogszabályok szerint látják el Angela Merkel kancellár és az őt kísérő delegáció biztosítását – közölték.
A hivatalos program szerint a Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetemen adják át Angela Merkelnek hétfőn a Szegedi Tudományegyetem díszdoktori címét. A kancellár az hat magyarországi felsőoktatási intézmény száz hallgatójával találkozik, rövid beszédet tart, majd válaszol a hallgatók kérdéseire.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.