Sajnálja a magyar nőket a nőnapozó MSZP

Napról napra éri hátrányos megkülönböztetés a nőket Magyarországon, kevesebbet keresnek ugyanazzal a munkával, és még a családon belüli erőszaknak is ki vannak téve – minderről az MSZP-elnök beszélt a párt nőnapi rendezvényén. Gurmai Zita nőtagozati elnök szerint a Fidesz miatt magyar nőknek egyre nehezebb.

  • MTI MTI
Sajnálja a magyar nőket a nőnapozó MSZP

A nők társadalmi helyzetét tükröző statisztikák pontosan jelzik, hogy Magyarországon napról napra éri negatív, hátrányos megkülönböztetés a nőket - mondta Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője szombaton a fővárosban, a párt nőnapi rendezvényén.  Nem elég az egyenlő esélyeket jogilag biztosítani, be kell tudni tartatni azokat a jogokat, amelyek az egyenlő bánásmódot rögzítik – tette hozzá. "Az egyenjogúság sajnos nem jelent egyenlőséget" - fogalmazott.

A munkaerőpiaci elemzések is azt mutatják, hogy nők jelentősen kevesebb fizetést kapnak ugyanazért a munkáért, mint a férfiak – jelentette ki.

 "Ugyanakkor nem hallgatható el, hogy nem csak magyar jelenségről beszélünk; az Európai Unióban a férfiak előnye bérezés terén ugyanúgy megtalálható, mint Magyarországon, csakhogy a nyugati társadalmak mindent elkövetnek azért, hogy csökkentsék, végső soron megszüntessék ezt a különbséget" - mondta Tóbiás József.

Az elnök döbbenetesnek nevezte azokat az adatokat, amelyek a családon belüli erőszakról szólnak: minden héten legalább egy nő gyilkosság áldozata lesz. Gurmai Zita, az MSZP nőtagozati elnöke a konferenciával egybekötött ünnepségen azt mondta ötödik éve találkoznak úgy ezen a rendezvényen, hogy a "magyar nőknek egyre nehezebb", hiszen szerinte mindaz, amit a szocialisták nyolc évnyi kormányzásuk alatt például a jogok és az ellátások területén felépítettek, az a Fidesz kormányzása óta csak "rohad".

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.