szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Döntöttek az Illatos úti méregtelep megszüntetéséről, de ehhez 1,1 milliárd forint és a csődtörvény módosítása is kellene, hogy a terület állami kézbe kerülhessen.

A IX. kerületi önkormányzat szerint eredményesen zárult az Illatos úti veszélyeshulladék-lerakat felszámolásával kapcsolatos kedd délutáni tanácskozás, amelyen Bácskai János ferencvárosi polgármester mellett a Földművelésügyi Minisztérium illetékes államtitkára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium képviselője, a IX. és a környező kerületek parlamenti és önkormányzati képviselői, a kispesti polgármester és a pesterzsébeti alpolgármester, Budapest kormánymegbízottja, a katasztrófavédelmi kirendeltség képviselői, a Pest megyei kormányhivatal környezetvédelmi és természetvédelmi főosztályvezetője, valamint a Budapesti Vegyiművek felszámolója is részt vett.

Bácskai János kerületi polgármester azt mondta, a lakosságban az a vélemény alakulhatott ki, hogy folyamatos és intenzív egészségkárosításnak vannak kitéve, melynek megszüntetéséért az érintett szervek nem tesznek meg mindent, ezért hívta meg az illetékeseket.

V. Németh Zsolt környezeti államtitkár azt mondta, arra jutottak, hogy közvetlen katasztrófahelyzet nem áll fenn, de indokolt az azonnali hatályú beavatkozás, ezért benyújtanak egy előterjesztést, amelyben a kormány támogatását kérik a veszélyes hulladék elszállításához.

Csődtörvény-módosítással rendeznék a helyzetet

Az államtitkár hozzátette, a területnek állami felelősségi körbe kell kerülnie, amihez a 8 éve húzódó felszámolásnak be kell fejeződnie. Mint mondta, erre a mostani jogszabályok nem adnak lehetőséget, ezért jogszabály-módosításra van szükség, hogy állami felszámolót lehessen kijelölni.

Bácskai János a hvg.hu-nak azt mondta, a csődtörvényt kell módosítani ahhoz, hogy állami kézbe kerülhessen a Vegyiművek felszámolása, mert az eddigi felszámoló nem végezte el jól a munkáját.

Az Illatos úti telepen tárolt 2000 tonna vegyi anyaggal kapcsolatban közölték, más közlemények pánikkeltésre is alkalmasak voltak, de közvetlen katasztrófahelyzetről egyelőre nincs szó. A tanácskozásra meg sem hívták Baranyi Krisztinát, az Együtt önkormányzati képviselőt, aki korábban többször is felszólalt a veszélyesanyag-telep felszámolásáért. Bácskai János szerint Baranyi felelősség nélkül beszél a dolgokról, ezért nem szóltak neki.

Bartus Adrienn, a Pest megyei kormányhivatal meghívott illetékese elmondta, előzetes árajánlatot kértek a telepen tárolt 2000 tonnányi vegyi anyag elszállítására, ez 1,1 milliárd forintba kerülne, és mintegy 6-9 hónap alatt oldható csak meg. Mivel uniós forrást nem lehet a hulladékok elszállítására használni, ezért tájékoztatják az FM-et az azonnali intézkedés szükségességéről, hogy a minisztérium ezután előterjesztést készíthessen az elszállításról és a költségek átvállalásáról.

Az Együtt szerint Bácskai is hibás

Az Együtt Bácskai nyilatkozatával kapcsolatban közölte, szerintük a volt Budapesti Vegyiművek területén tárolt mérgek nem csupán egészségre ártalmasak, de tűzveszélyesek, és katasztrófával fenyegetnek. Leszögezték, hoyg a tanácskozásra meg sem hívott Baranyi Krisztina rendőrségi feljelentést tett környezetkárosítás miatt az ügyben és közérdekű adatigényléssel fordult a Miniszterelnökséghez, a Földművelésügyi Minisztériumhoz és a Pest Megyei Kormányhivatalhoz is, valamint levelet írt Áder János államfőnek, továbbá Lázár Jánosnak, a Fővárosi Katasztrófavédelemnek, a Fővárosi és Pest Megyei Kormányhivatalnak.

A párt közleményében emlékeztetett arra, hogy Bácskai János még ellenzéki politikusként 2010-ben ígéretet tett a terület kármentesítésére, de azóta öt éve hagyja a kerületében a szennyező anyagok tárolását. Az Együtt továbbra is nyilvános találkozót és sajtónyilvános közös bejárást szeretne a területen, a jövő hétre pedig lakossági fórumot szerveznek.  

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.
Megrovást kapott a Fradi labdarúgója, aki a pólóján üzente: Igazságot George Floydnak

Megrovást kapott a Fradi labdarúgója, aki a pólóján üzente: Igazságot George Floydnak

Letérdeltek a Liverpool-játékosok és szolidaritást vállaltak az amerikai tüntetőkkel

Letérdeltek a Liverpool-játékosok és szolidaritást vállaltak az amerikai tüntetőkkel

Mielőtt csődvédelmet kért volna a Hertz, hatalmas jutalmakat osztottak ki a vezetőknek

Mielőtt csődvédelmet kért volna a Hertz, hatalmas jutalmakat osztottak ki a vezetőknek