Eltűnt majdnem 11 ezer magyar alig két hónap alatt

Többen születtek és többen is haltak meg 2015 első két hónapjában, mint egy éve ugyanebben az időszakban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A természetes fogyás 2015 első két hónapjában 10 829 főre nőtt.

  • MTI MTI
Eltűnt majdnem 11 ezer magyar alig két hónap alatt

Idén januárban és februárban 14 640 gyermek született, 3,6 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. Idén tehát 504-gyel több gyermek született, mint tavaly ebben a két hónapban.

A halálozások száma 25 469 volt, ami az egy évvel ezelőtti azonos időszakhoz viszonyítva nagymértékben, 18 százalékkal emelkedett. Az idei év első két hónapjában tehát 3945-tel többen haltak meg, mint 2014 januárjában és februárjában.

A KSH elemzése szerint a jelentős halálozási többlet hátterében a tetőző influenzajárvány és az előző év alacsony bázisértéke állhat.

Mivel a halálozások száma nagyobb mértékben emelkedett, mint a születéseké, a természetes fogyás a tavaly január-februári 7388-cal szemben 2015 első két hónapjában 10 829-re nőtt.

A KSH összegzése szerint ez azt jelenti, hogy a természetes fogyás adata – amelybe nem számolják bele a migrációt – 3441-gyel több az egy évvel korábbinál. A természetes fogyás 2,2 ezrelékponttal 6,8 ezrelékre emelkedett.

A gyorsjelentés szerint a házasságkötések száma január-februárban emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Az anyakönyvezett 2570 házasságkötés 5,6 százalékkal, 136-tal haladta meg az előző évi azonos időszakot. A házasságkötési arányszám 1,6 ezrelékes értéke 0,1 ezrelékponttal magasabb volt, mint egy évvel korábban – közölte a KSH.

A KSH adatsora szerint ezer lakosra 9,2 élveszületés és 16 halálozás jutott. Az előbbi 0,3, az utóbbi 2,5 ezrelékponttal magasabb a 2014. január-februárinál.

Az év első két hónapjában ezer élveszületésre 4,6 csecsemőhalálozás jutott, ez 0,6 ezrelékpontos csökkenést jelentett az előző év január-februárihoz képest.