Csak jövő héten indul a hatósági vizsgálat az Éden Hotel miatt

Jövő héten kezdi csak a vizsgálatot a TV2 Éden Hotel című műsorában történt erőszak miatt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) – írta a Napi Gazdaság.

  • hvg.hu hvg.hu
Csak jövő héten indul a hatósági vizsgálat az Éden Hotel miatt

A sajtóhírekkel ellentétben a héten az NMHH elnöke, Karas Monika mindössze arról határozott, hogy vizsgálatot kezdeményez, amelynek megindításáról kedden döntött a hatóság, azonban az ellenőrzést csak hétfőtől kezdik – mondta a Napi Gazdaságnak Takách Zsuzsanna, az NMHH kommunikációs igazgatója.

Hozzátette, hogy a szervezetnek negyven napja van az ügy hátterének feltárására és ezt az időtartamot meg is lehet hosszabbítani, de nagy valószínűséggel hamarabb megszületik a döntés.

TV2

Mint megírtuk, a műsor péntek esti adásában a Gábor nevű szereplő szexuálisan próbált közeledni játékostársához, Nórihoz, aki viszont határozottan többször is nemet mondott a közeledésre. A férfi ezután megcsókolta, szétfeszítette a lábát, megpróbálta szexre bírni a lányt, aki folyamatosan nemet mondott. A lány az esetről utólag a műsorban sírva azt nyilatkozta, az volt az egyetlen célja, hogy ne kelljen lefeküdnie a férfival.

A csatorna először azt közölte, hogy nem zaklatás, erőszak, hanem csábítás volt az eset, majd elismerték, hogy hibáztak és vizsgálatot indítottak.

A belső vizsgálat lezárása után a TV2 szerdán közölte, kész műsorpolitikájának felülbírálására, és mérlegeli, hogy a jövőben indít-e hasonló jellegű valóságshow-t. A szerkesztő munkatársak szakmai és etikai továbbképzést is kapnak, a kreatív osztály vezetőjét és a tartalom átvételéért felelős szerkesztőt írásbeli figyelmeztetésben részesítették.

A TV2 elismerte hibáját és elnézést kért – öt nappal az ominózus epizód leadása után.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.