Az MSZP kíváncsi, mit válaszolnának a miniszterek a nemzeti konzultáción

Írásbeli kérdés formájában juttatták el a minisztereknek a konzultációs kérdőívet MSZP-s képviselők, hogy így megtudják, mit válaszolnának rá.

  • MTI MTI
Az MSZP kíváncsi, mit válaszolnának a miniszterek a nemzeti konzultáción

Az MSZP arra kíváncsi, hogy a kormánytagok részt vesznek-e a bevándorlásról és a terrorizmusról tartott nemzeti konzultáción. Erről Demeter Márta, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője kedden Budapesten sajtótájékoztatón beszélt.

Elmondta, frakciótársával, Harangozó Tamással írásbeli kérdés formájában juttatták el a minisztereknek a konzultációs kérdőívet. Az írásbeli kérdés megválaszolására a törvény szerint 14 napjuk van – jegyezte meg.

A szocialista politikus szerint a konzultációs kérdőív "abszurd és botrányos", hangulat- és félelemkeltő, az csak a Fidesz önös politikai érdekeit szolgálja, el akarja terelni a figyelmet a korrupciós ügyekről.

Demeter Márta szerint minden eszköz adott ahhoz, hogy a kormány garantálja a magyar emberek biztonságát. Inkább a kivándorlásról kellene beszélnie a kormánynak – mutatott rá.

Az MSZP-s képviselő azt mondta, ha a kérdőívet adminisztratív eszközökkel elutasítják, vagy nem akarják megválaszolni, saját maguk ismerik be, hogy a nemzeti konzultáció "egy aljas húzás". Ha a miniszterek nem válaszolják meg a kérdéseket – folytatta –, akkor hogy várják el több millió embertől, hogy megválaszolják azt.

Demeter Márta közölte, ha választ kapnak a kérdésekre, akkor Magyarország megláthatja, milyen kormánya is van.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.