Az M1 aktuális csatornán Röszkéről jelentkező tudósítója vasárnap reggel elmondta, hogy csak Csongrád megyében mintegy 2700-an lépték át illegálisan a határt.
Arról is beszámolt, hogy szombaton nem sokkal 22.00 óra után kisebb rendbontás is történt a kerítésnél. Egy nagyjából 100-150 bevándorlóból álló csoport érkezett a kerítéshez. Mivel a gyűjtőpontok és a hangár is túlzsúfolt volt, a rendőrök megpróbálták átmenetileg a kerítésnél feltartóztatni az embereket. Ők viszont nem engedelmeskedtek, ezért a rendőrök jobbnak látták, ha továbbengedik a tömeget. Tettlegességre nem került sor.
Vasárnap reggel a röszkei határnál nyugalom volt, de - mint a tudósító elmondta - mind a gyűjtőpontnál, mind a hangárnál folyamatosak a rendbontások. A rendőrök tájékoztatása szerint ezek egymástól elszigetelt esetek, jellemzően egy-egy hangadó igyekszik maga mellé állítani a tömeget.
A rendőrök készen állnak arra, hogy ezeket a hangadókat kiemeljék a tömegből - mondta a tudósító. A határ szerb oldaláról, Horgosról bejelentkező tudósító elmondta, hogy az éjszaka is sok, migránsokkal teli busz érkezett Palicsra, ahonnan Horgosra szállították őket.
Szombaton több mint háromezer embert fogtak el a rendőrök
Tiltott határátlépés miatt országszerte szombaton is több mint háromezer embert fogtak el a rendőrök. Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának közleménye szerint három ember ellen közokirat-hamisítás, tizenöttel szemben embercsempészés miatt indult büntetőeljárás.

Itt az ideje megszüntetni a szállodai svédasztalos reggelit?
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
„Úgy voltunk vele, hogy Orbán Viktor megvéd minket” – megrázta a kárpátaljai magyarokat a munkácsi rakétatámadás
Földes András riportja Munkácsról.
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
Havi 13 milliárdos veszteséget okoz a kereskedőknek az árrésstop, elbocsátások jöhetnek a boltokban
Hat diák a tengerbe fulladt egy iskolai kiránduláson Egyiptomban
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Forgatás közben halt meg az Emily Párizsban rendezőasszisztense
Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között
A „mocskos Fidesz” nem kritika, hanem politikai uszítás – véli a fiatalokért felelős államtitkár
Így maradhatunk fittek akár 100 év felett is anélkül, hogy edzőterembe járnánk
Egy legendás hang, amelyre több generáció emlékszik: így működött a betárcsázós internet
Felfüggesztette a kereskedelmi csomagok kézbesítését Amerikába több európai posta
Két Fülöp-szigeteki vendégmunkás is perel, mert ki akarják őket utasítani Magyarországról
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.