HVG: Az ország megvadult

Oly korban élünk e földön, mikor Magyarország kormánya úgy elaljasult, hogy kommersz politikai terméket kreált az Európát megrázó menekültválságból. Vasárnap pedig az is kiderül, hogy hányan adják önként kéjjel, vagy csak parancsra nevüket a civilizált világban példátlan, embertelen gyűlöletkampányhoz. Továbbra is kölcsönözve Radnóti szavait a kényszerképzetekkel megfertőzött ország megvadult: a Medián lapunknak készült felmérése szerint a szavazásra jogosultak 42 százaléka mondta biztosra a részvételét a népszavazáson, s az ő mintegy négyötödük, csaknem 3 millió ember készül nemmel szavazni az értelmetlen és manipulatív kérdésre. Ez az érvényességhez kevés lehet ugyan, annak demonstrálásához viszont több mint elég, hogy a minden humánus megfontolást nélkülöző felfogás immár nemcsak egyetlen hatalomvezérelt ember vagy csoport rögeszméje, hanem magyarok milliói szegődtek cinkosául. Vagy ahogy Vélemény rovatunk szerzője fogalmaz, a felbujtó mind többeket tesz bűntársává, aminek eredményeképp Európa szégyenpadján ezentúl nem az ország kormánya, hanem az egész nemzet ül.

És nekem mi közöm ehhez? – ez a kérdés manapság bizonyára sokakban felmerül, s ekképp fogalmazza meg könyve címében Sacha Batthyány író is, hogy sokáig miként viszonyult családja múltjához. A végül mégis elkerülhetetlen szembenézés részleteiről Szellem rovatunkban beszél az arisztokrata sarj, mindenekelőtt a rohonci vérengzésről, amikor nagynénje birtokán 180 magyar zsidó munkaszolgálatost gyilkoltak le a náci tisztek. „Kétség nem fér ahhoz, hogy bűnös volt” – állapítja meg interjúnkban –, ha nem is asszisztált a gyilkosoknak, semmit sem tett az ellen, hogy a szörnyűség megtörténjen.

A mai tettekkel a magyar szavazóknak vagy majd a lányaiknak-fiaiknak éppúgy szembe kell nézniük, mint az oroszoknak azzal, hogy mi történik Szíriában, ahol az illiberális ikonként tisztelt Moszkva repülői újabb csapást mértek a már korábban rommá lőtt Aleppóra. A városban ismét ezrek vesztek oda, éhínség pusztít, 2 millió ember maradt víz nélkül, a mentőalakulatoknak eszközük sincs arra, hogy élőket vagy holtakat húzzanak ki a romok alól. A szenvedést szavakkal már nem lehet kifejezni – idézi cikkünk az Aleppói Egyetem professzorát, aki a világ tisztességes embereihez könyörög segítségért. A humanitárius katasztrófa szemléltetéséhez szavak helyett ezúttal mi is a képeket hívjuk segítségül, megrázó fotóink Aleppótól Berlinig követik végig a menekültek kálváriáját.

A menekültkérdésre persze nehéz korrekt választ adni, eddig ez sem európai, sem nemzeti szinten senkinek sem sikerült, de az biztos, hogy nem egyszerűsíthető le szimpla igenre-nemre – újságíróként cikkeinkben hétről hétre a menekültválság bonyolultságát és összetettségét járjuk körül. Emberként viszont jó szívvel csatlakozhatunk Fischer Ivánhoz, aki Portré rovatunkban frappáns választ ad a kormánykritikus attitűdjét firtató kérdésre. „Van néhány alapelvem: a bajban levők megsegítése, minden ember egyforma tisztelete, a szegények támogatása, a szabadságjogok megvédése. És van néhány kérdés, amit elhibázottnak tartok: a nemzeti érzések túlzott erősítése, az idegenekkel szembeni félelemkeltés, a múlt átfogalmazása.”

JAKUS IBOLYA

felelős szerkesztő