6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Diplomáciai karrierre vált Csiszár Jenő, az ismert rádiós és tévés műsorvezető - erősítette meg a hvg.hu kérdésére Menczer Tamás külügyi szóvivő.
Csiszár Jenő állhat a milánói főkonzulátus élére – írta korábban a Magyar Nemzet.
A hvg.hu kérdésére Menczer Tamás külügyi szóvivő előbb azt közölte, a volt tévés jelenleg "a KKM felkészülési állományában van", hogy hamarosan megkezdhesse diplomáciai megbízatását. Illetve, hogy Csiszár várhatóan idén ősszel, a "normál váltási időszakban" foglalja majd el az állomáshelyét.
Később Menczer Tamás azt is elmondta, hogy Csiszár Jenő a jelenlegi milánói főkonzul, Timaffy Judit Vilma posztját veszi át. Timaffy pedig nagyköveti megbízást kap.
A Magyar Nemzet felidézte, a leendő diplomata számára nem lesz teljesen ismeretlen a terep, hiszen a 2000-es évek közepén egy ideig az észak-olasz városban élt.
Múlt év elejéig a köztévében futó Magyarország, szeretlek című műsor egyik csapatkapitánya volt Jakupcsek Gabriellával, de új párosra cserélték le őket. Korábban vezette többek között a Heti Hetest az RTL Klubon, illetve dolgozott az TV2-nél és a Class FM-nél is.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.