Talán néhányan még emlékeznek rá, hogy a budapesti olimpiáról szóló helyi népszavazási kezdeményezést a közelmúltban csupán egy, jelentőségében és dimenzióiban persze máshol mozgó akció előzte meg: Kaposváron 2016 nyarán zajlott le egy hasonló aláírásgyűjtés a város határába tervezett, Csányi Sándor-érdekeltségű, Százhalombattáról korábban elűzött pirolízises gumihulladék-feldolgozó létesítése ellen.

Az aláírásgyűjtés feltételei jelentősen nehezebbek voltak, miután a somogyi megyeszékhelyen az önkormányzat, élve a helyi népszavazásról szóló törvény adta lehetőséggel, a maximális 25 százalékban, 13 500-ban határozta meg az összegyűjtendő érvényes támogatások számát. Ez Budapestre vetítve több mint 330 ezret jelentett volna.

Kaposváron ezt is jelentősen túlszárnyalták, hiszen az 54 ezres (elméletileg Kaposváron élő) választókorú létszám 35 százalékát, közel 19 ezer aláírást gyűjtött be egy hónap alatt az öt ellenzéki párt és a civilek alkotta összefogás. Mintha Budapesten 486 ezer gyűlt volna össze.

További tanulság, hogy Kaposváron sem volt több az érvénytelen aláírások száma tizenöt százaléknál.

Mindezzel nem kívánnánk a Momentum és a támogató ellenzék által elért siker jelentőségét kisebbíteni, de a kaposvári eset további párhuzamokat is kínál arra, ami ezután következik:

Kaposváron a kellő számú aláírás Helyi Választási Iroda általi érvényesítése után úgy döntött a beruházó, Csányi Sándor, hogy visszalép a tervtől. Szita Károly megpróbálta ugyan elhitetni a város közvéleményével, hogy az övé volt a döntés, de kevés sikerrel. És itt jönne az, amiben a kaposvári helyi népszavazás fejleményei erősen egybeeshetnek a budapestivel: az aláírások összegyűlte, ill. a beruházó visszalépése után a kaposvári közgyűlés nem rendelte el a népszavazást, okafogyottságra és „a közpénzekkel való felelős gazdálkodásra” hivatkozva.

Tették ezt annak ellenére, hogy a helyi népszavazásról szóló 2013. évi CCXXXVIII. törvény 34. § (2) kimondja: „a képviselő-testület köteles elrendelni a helyi népszavazást, ha azt az önkormányzati rendeletében meghatározott számú választópolgár kezdeményezte”. Tehát nincs mérlegelési jog: „köteles”. Ráadásul Csillag Gábor kaposvári jegyző még állásfoglalást is kért a Nemzeti Választási Bizottság elnökétől, Patyi Andrástól, aki nyomatékosan felhívta kollégája figyelmét, hogy a törvény szerint mindenképpen el kell rendelni a népszavazást. Szita Károly ez esetben (is) tipikus fideszesként viselkedett: addig érdekelték a saját parlamenti többsége által hozott törvények, amíg neki kedveztek. A törvényt felrúgva olyan szcenáriót próbált utólag fabrikálni a történtekből, amelyben a népéért, városáért felelős politikus szerepét játszhatja.

Úgy tűnik, ez a helyzet előállhat Budapesten is: Tarlós István főpolgármester már belengette a visszalépést. Az önkormányzat azonban – s ez volna a kaposvári eset tanulsága – nem dönthet érvényesen így, ezt csak a népszavazás formális elrendelése után a Törvényszék teheti meg. A somogyi megyeszékhelyen így is lett: az önkormányzat nem rendelte el a népszavazást, ezt a döntést az ellenzék megtámadta, s a Törvényszék megsemmisítette.

A megismételt eljárásban aztán a kaposvári közgyűlés fogcsikorgatva megtette, amire a bírósági döntés kötelezte, miközben a fideszes képviselők és a helyi cselédmédia átkokat szórt az ellenzékre, mondván, feleslegesen ki akarnak dobni húszmillió forintnyi közpénzt. Pedig ők „csak” a törvényes utat kívánták betartani, s persze elérni, hogy ne a közgyűlés, hanem bírósági döntés mondja ki azt, hogy Kaposváron azért nem lesz helyi népszavazás, mert elhárult a kiváltó ok.

Így is lett: a népszavazást elrendelő döntés után egy magánszemély ismét a Törvényszékhez fordult, és kérte, hogy okafogyottság miatt nyilvánítsa ezt semmisnek. Ez meg is történt, és az ügy a gumifeldolgozót ellenzők teljes győzelmével lezárult.

Ha Fővárosi Közgyűlés bármilyen megfontolásból nem rendeli el a népszavazást, törvényt sért. A Momentum amúgy is azt kérte, hogy mindenképp legyen referendum, miután az ő céljuk ez volt, és valódi tisztázást akarnak egy, ezermilliárdok sorsáról döntő kérdésben.

Ugyanakkor figyelembe kell vennünk azt is, hogy a jelenlegi alkotmánybírósági gyakorlat szerint, amely sajátos módon a 2011 előttről származó 82/2009 (VII. 15.) AB határozaton alapszik, az esetleges okafogyottság érintheti a kérdés egyértelműségét, amennyiben az aláírások „elrendelési szakaszában” olyan változás következik be, amely a „jogrendszert”, jelen esetben az olimpiai pályázatot érdemben megváltoztatta.

Ilyen lehet akár a pályázat konkrét visszavonása, ám ez – egyelőre – a hitelesítési folyamatot, vagy a Fővárosi Közgyűlésnek a helyi népszavazásra vonatkozó kötelezettségét nem befolyásolja.

Tehát vagy legyen népszavazás, vagy a törvényszék, netán az AB döntsön arról, hogy véglegesen és visszavonhatatlanul lezárult az olimpiai rémálom. Esetleg tetszettek volna kevésbé selejtes törvényeket gyártani.

A szerző újságíró