szerző:
hvg.hu

A Magyar Idők a jogerős végzés ellenére nem igazított helyre, ment a százezres bírság.

Megbírságolták a Magyar Idők főszerkesztőjét, Gajdics Ottót – közölte hétfőn a Jobbik.

Mint írták, a lapra azért szabott ki százezer forintos pénzbírságot a Pesti Központi Kerületi Bíróság, mert a jogerős bírósági végzés ellenére nem hajlandó közzétenni egy helyreigazítást a Jobbikkal kapcsolatban.

"A fideszes pártsajtóra egyébként jellemző ez a magatartás, hiszen hiteltelenségüket csak úgy tudják megőrizni, ha nem közlik az igazságot, nem tartják be a törvényeket" – kommentálta a történteket az ellezéki párt. 

A közpénzen is hizlalt kormánylapok ellen nem először indít végrehajtást a Jobbik, korábban a pestisracok.hu főszerkesztőjét, Huth Gergelyt is egy hasonló ügyben kötelezték bírság megfizetésére.

A Jobbik azt írta, eddig ötven sajtópert nyertek a kormányközeli sajtó ellen.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!