„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Nem elég a plakátrengeteg és a "társadalmi célú hirdetések", országos tájékoztatási akció is jön a "Soros-tervről".
A Fidesz országos tájékoztatási akcióba kezdett a "Soros-tervről" szóló nemzeti konzultáción való részvétel támogatása érdekében – közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója, Hidvégi Balázs. Budapesten a héten mintegy négyszáz helyszínen találkozhatnak az emberek aktivistáikkal, politikusaikkal.
A kormány gyakorlatilag egy korábbi Soros György-cikkre építette a Nemzeti konzultációt, amelynek minden állítását cáfolta a Soros alapítvány szóvivője a hvg.hu-nak. Navracsics Tibor uniós biztos azt mondta, nincs a bizottság napirendjén a "Soros-terv", Orbán viszont "jobban tudja", mi a helyzet.
A BBC újságírója megizzasztotta Kovács Zoltán kormányszóvivőt, aki legalább azt elismerte, hogy a Soros-terv csak valamiféle javaslatok összessége, és nem egy összeesküvés. Közben a KDNP magasra tette a lécet, egyenesen a Sátánhoz hasonlította Soros Györgyöt, ami még a Fidesz frissen kinevezett frakcióvezetője szerint is túlzás.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.