Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester az ATV-ben arról beszélt, felvette a kapcsolatot a hódmezővásárhelyi MSZP-vel és a Jobbikkal, mert úgy látja, óriási igény lenne rá, hogy egy jelölt álljon szembe Lázár Jánossal.
Az MSZP Rója Istvánt, a 22 év után leváltott iskolaigazgatót, a Jobbik Kiss Attilát, a megyei közgyűlés tagját indítja. Rója István korábban a HVG Portréjában arról beszélt, Jobbik-MSZP támogatással is elindult volna, függetlenként, és nem tartja magát szocialistának. Őt még Botka László választotta.
Márki-Zay azt mondta, ha sikerül összehozni az összefogást, akkor ő polgármesterként be fog állni a közös jelölt mögé. A polgármester szerint a kormányt csak úgy lehet leváltani, ha összefog a teljes ellenzék, a Jobbiktól az MSZP-ig.