szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Többen hallották a pletykát arról, képviselők kezdeményezhetik a képviselő-testület feloszlatását. Konkrét javaslat még nincs.

Érdekes helyzet jöhet Zuglóban: a hvg.hu-nak egy zuglói politikus azt mondta, úgy tudja, a helyi szocialista frakció kezdeményezné a képviselő-testület feloszlatását, vagyis megbuktatnák Karácsony Gergely polgármestert.

Karácsony Gergely erre a hvg.hu-nak azt mondta, reméli, ez csak kacsa. A pletykával szembesítettük a helyi pártélet meghatározó alakját, aki azt mondta, az MSZP ezt nem akarja kezdeményezni, azonban a pletykát ő is hallotta, de nem árulta el, melyik pártnál gondolkodnak ezen.

A zuglói testület sokszínű: 9 fideszes, 9 MSZP–DK–párbeszédes, 1 jobbikos, 1 LMP-s és a Civil Zugló egy képviselője alkotja. Korábban többször előfordult, hogy a Fidesz, illetve az MSZP Karácsony ellenében átvitt egy-egy döntést, cikkeztek Karácsony és az MSZP közti belharcokról is. A sokszínűséget (megosztottságot) tükrözi az is, hogy Karácsonynak DK-s, fideszes, párbeszédes és MSZP-s alpolgármestere is van.

A névtelenséget kérő szocialista politikus azt mondta, úgy tűnt, okafogyott a kérdés a képviselő-testület feloszlatásáról, miután többeknek úgy tűnt, Karácsony mégis beül a parlamentbe. Ez nem így lesz, a Párbeszéd májusi taggyűlésén döntenek arról, kinek adja át a mandátumát, vagyis a kérdés újra élhet. Azt mondta, a választás után joggal várhatták a baloldali szavazók, hogy Karácsony megválik a fideszes alpolgármestertől, azonban ő továbbra is támaszkodik rá. "Ebből van nézeteltérés."

A választáson kétharmadot szerzett ugyan a Fidesz, ám a kerületben Tóth Csaba szocialista jelölt fölényesen nyert, innen eredhet ez az elvárás. Ennek ellenére nyilatkozónk megismételte, a képviselő-testület feloszlatását nem a szocialisták vetették fel – és nem is fognak ilyet kezdeményezni –, de ha Karácsony nem marad a parlamentben, "bármi előfordulhat", szerinte ugyanis a sokszínű képviselő-testületben sokan – szerinte egyenesen mindenki – elégedetlen Karácsonnyal.

"Bárkinek megfordulhat a fejében egy ilyen kiváló gondolat."

Arra, hogy a szocialisták támogatnának-e egy ilyen javaslatot, azt mondta, meg kell nézni, ki kezdeményezi ezt és mi a javaslat tartalma, amíg nem látnak ilyet, nem gondolkodnak rajta. Ha kiderül, ez tényleg csak egy pletyka, akkor fölösleges is gondolkodni rajta – tette hozzá.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Orbán Merkelnek: „Amit kérsz tőlem, Angela, az az öngyilkossággal egyenlő”

Orbán Merkelnek: „Amit kérsz tőlem, Angela, az az öngyilkossággal egyenlő”

Karácsonyék Budapest-kuponokkal mentenék a vállalkozásokat, már a BKIK is nemet mond Parragh javaslatára

Karácsonyék Budapest-kuponokkal mentenék a vállalkozásokat, már a BKIK is nemet mond Parragh javaslatára

Egyházi kézbe szervezné ki a kormány a tanítóképzés nagyobb részét

Egyházi kézbe szervezné ki a kormány a tanítóképzés nagyobb részét