Tusnádfürdő polgármestere szerint álhír volt a medvetámadás

Albert Tibor azért mindenkit elővigyázatosságra kér.

  • hvg.hu hvg.hu
Tusnádfürdő polgármestere szerint álhír volt a medvetámadás

„27 éves fiatalra támadt a medve Tusnádfürdőn, a férfit a csíksomlyói fertőző osztályra szállították” – ezt közölte korábban a Hargita megyei tanácselnök. Borboly Csaba azt állította, hogy az áldozat egy gyimesközéploki fiatalember. A Hargita Megyei Tanács sajtóirodája nem sokkal később már részleteket is közölt a támadásról, azt írták: a férfit éjjel egy és két óra között sebesítette meg a tömeg közé ugró medve, a karján és a combján – írja a Maszol.ro.

Az eset egyik szemtanúja elmondta, ijesztő, hogy a Tusványos első napján már ilyen balesetek történnek, hiszen szombatig még tragikusabb kimenetelű esetek is előfordulhatnak. Szintén a szemtanú beszámolója alapján sokan arra következtettek, hogy ugyanarról a hárombocsos medvéről van szó, amelyik a hónap elején ugyanezen a szakaszon megsebesítette a kutyáját sétáltató férfit.

Tusnádfürdő polgármestere, Albert Tibor a tábor hivatalos megnyitóján ugyanakkor cáfolta a támadásról szóló híreket. Kijelentette, hogy nem történt medvetámadás a tábor nulladik napján, és arra kért mindenkit, hogy ne terjesszenek álhíreket, ugyanakkor továbbra is elővigyázatosságra intette a táborozókat.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.