szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

A párt szerint a vizsgálatokat két nap alatt lefolytatták úgy, hogy sem a családot, sem az elbocsátott orvost nem hallgatták meg.

Az MSZP látni szeretné annak a vizsgálatnak a dokumentumait, amelyeket a kardiológiai intézetből elbocsátott szívsebész betegének halála ügyében folytattak le – közölte az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese pénteken Budapesten újságírókkal.

Ahogy korábban megírtuk, Székegy Lászlót, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben (GOKI) szívsebészét még szeptemberben menesztették, mondván, súlyos jogi-etikai vétséget követett el. A szívsebész elbocsátása után nem sokkal azonban meghalt egyik korábbi, műtétre váró páciense.Székely szerint a kardiológiai intézet tudott arról, hogy az 55 éves férfi műtétre vár, mert erről egyrészt kaptak egy tájékoztató levelet, másrészt a beteg maga is telefonált, hogy mi lesz vele. 

A kórházban sajtóhírek szerint azonban eddig két vizsgálatot is lefolytattak, az egyiket az országos tiszti főorvos, a másikat egy orvoscsoport végezte, ezek Székely felelősségét állapították meg az ügyben. A Nemzeti Népegészségügyi Központ hivatalból indított vizsgálatot az ügyben, amely még nem zárult le, de egyelőre ez is azt állapította meg, hogy nincs összefüggés a szívsebész elbocsátása és a beteg halála között. Kásler Miklós miniszter megbízásából Kollár Lajos érsebész is vizsgálatot folytatott a témában, és ő is arra jutott, hogy nem Székely kirúgása miatt halt meg a beteg.

Bangóné Borbély Ildikó a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Haller utcai épülete előtt tartott sajtótájékoztatón pénteken közölte, közérdekű adatigényléssel fordul az intézmény főigazgatójához, hogy megismerhesse a vizsgálat dokumentumait. Hozzátette: ellentmondásosnak tartják az ügyben tett kormányzati nyilatkozatokat, ezért szeretnék megismerni a vizsgálat részleteit. 

Az ellenzéki politikus kétségeit fogalmazta meg a vizsgálattal kapcsolatban, mert azt szerinte két nap alatt lefolytatták úgy, hogy sem a családot, sem az elbocsátott orvost nem hallgatták meg. Nem lehet egy ilyen ügyet egy-két nap alatt kivizsgálni, ha egyáltalán történtek vizsgálatok – közölte. Jelezte, a vizsgálati jegyzőkönyvek kiadása érdekében Kásler Miklóst, az emberi erőforrások miniszterét is megkereste.

Bangóné Borbély Ildikó értékelése szerint hasonló esetek ezrei, tízezrei mutatják az Orbán-kormány teljesítményét. Hozzátette: az elmúlt nyolc évben 240 ezer magyart halt meg a nem megfelelő ellátás miatt, ugyanis "a kormány nem kormányoz, Orbán Viktor stadionokat avat, focimeccsekre jár és nem érdekli az egészségügy".

Emlékeztetett arra, hogy a beteg halála miatt múlt héten feljelentést tettek gondatlanságból elkövetett emberölés miatt; népszavazást is kezdeményeztek a kormánytagok egészségügyi VIP-ellátásának megszüntetéséről. Bangóné Borbély Ildikó a sajtótájékoztatón után a közérdekű adatigénylést tartalmazó levelét bevitte az intézetbe.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!